Apple M4: a Qualcomm is már készül egy új chippel?

TECH HÍREK – Az Apple technológiájára a Qualcomm is reagálni szeretne, és valamelyest korábban eljuthat a fogyasztókhoz a két cég új chipje, és talán ez is bizonyítja, hogy a versengés igyekszik a legjobbat kihozni a felekből (miközben a monoton dominancia ennek ellenkezőjét hajlamos elérni).

 

Már írtunk arról, hogy egy új MacBook Pro, amelyben az Apple M4-es chipsete van, már formálisan fejlesztés alatt áll, de akkor is azt hallottuk, hogy ez nem jelenti a mihamarabbi megjelenést, és csak valamikor 2025 tavasza tájékán jöhet a leleplezés. Most viszont van egy új menetrend a Canalys által, ami felvázolta az ehhez képest módosított terveket: kicsit korábban, valamikor 2025 első negyedévében, tehát egy éven belül elrajtolhat az M4.

Az M3, az M3 Pro, illetve az M3 Max tavaly októberben lett bejelentve, de az M3 Ultra még leleplezésre vár (ezt a jövőbeli Mac Pro és Mac Studio készülékekben láthatjuk). Ennek ellenére már 2025 elején elindulhat az M4, de a bejelentése elcsúszhat a második negyedévre, azaz jövő év áprilisa és júniusa között lehet esedékes, mert több rejtett tényező is közrejátszik a megjelenés időpontjában. A piacot fel szeretné kavarni a Qualcomm is.

A Qualcomm Snapdragon X Elite chipje, ami több laptopban is felbukkanhat 2024 során, gyengébb változattal is készülhet. A csúcsmodell 12 magos, de állítólag 10 és 8 magos verzió is a boltokba juthat. A 12 magos Snapdragon X Elite többmagos teljesítménye jobb lehet az M3-nál, az alacsonyabb magszámú változatok pedig az Apple MacBook Air termékével versenghetnek.

Mind az M4, mind a Snapdragon X Elite mesterséges intelligenciával készülhet, és melléjük az Intel és az AMD megoldása is érkezhet, ráadásul ugyanakkor, amikor az M4 elrajtolhat. Az Inteltől az Arrow Lake és a Lunar Lake, míg az AMD-től a Strix Point (8050) léphet a ringbe az Apple és a Qualcomm hardvere ellen.

Forrás: WCCFTech, Canalys

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu