V Rising – V mint véres bosszú

TESZT – Egy középkori fantasy világban elhelyezni egy vámpírt, akinek kastélyokat kell építenie, majd szövetkeznie másokkal, nem valami gyakori kiindulási pont. Viszont már ezzel is meg tudja különböztetni a Stunlock Studios játéka önmagát más termékektől. A túlélés is szerepet játszik benne, de az akciódús játékmenet is, és a kettő egyensúlyának eltalálásán múlik a siker vagy a kudarc. Az előbbi jött össze.

 

 

A megjelenés előtt még főleg az online interakciók lehettek azok, amik felkelthették a játékosok figyelmét, de miután már túl van a játék az 1.0-n, ennél több is vár a közönségre, így elég sok időt el lehet vele tölteni.

 

TESZT - Egy középkori fantasy világban elhelyezni egy vámpírt, akinek kastélyokat kell építenie, majd szövetkeznie másokkal, nem valami gyakori kiindulási pont.

 

E mint el nem hanyagolható együttműködés

 

A játéknak a sikere abban rejlik a leginkább, hogy jót tesz mindenkinek, ha nem egyedül foglalkozik vele. Közösen klánt alapítva sokkal jobban fel lehet deríteni a terepet, és ha esetleg mégis küzdelemre kell készülni, akkor a PvP sem maradhat ki a képletből. A kiválasztott tudásunktól függően vannak extra képességeink, amik mellé rengeteg fegyver és alapvető alap képesség is társul. Ez kisebb csalást is előhozhat, ugyanis pár szinttel alacsonyabbnak tűnik fel az a játékos, aki nem előrántott fegyverrel rohangál ide-oda. Az online aspektusban a kastélyosdi sem marad ki, és történhet pár változás, amíg offline vagyunk: még akkor is megtámadhatjuk valakinek az épületét, ha nincs gépközelben, de mi is így járhatunk. Így be lehet vetni például azt a varázslatot, amivel meg lehet ellenfelünket fagyasztani, és mindegyik mágia módosul a megtalált gyémántoktól függően. Ez a testreszabhatóság tehát nem csak a kinézetre vonatkozik, hanem a karakterünk tudására is, és utóbbi még attól is fejlődik, ha a fegyvereket váltogatjuk, ugyanis azoknak is vannak fejleszthető képességei.

Ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk, nagyon hasonló játékélményt kapunk a Diablóhoz, bár eleinte meg kell tanulni a játék alapjait (az első 3-4 óra legalább el fog menni erre), így például magát a vért se felejtsük, hiszen a karakterünk egy vámpír, és nem mindegy, hogy milyen forrásból származik. Minél tisztább, annál több pozitívummal jár, és emiatt annál inkább keresettebb célpontokká válnak. Ezért a többi játékos leürítése lehet egy jó megoldás erre. Mindezen túl ott van a V vér is. Ezeket főleg a bossokból lehet kicsikarni, és új képességeket, tudást, átváltozást, anyagokat lehet szerezni így. Még ritkább ellenfelek (és még nehezebben legyőzhetőek), emiatt pedig még többen fognak versenybe szállni értük, és általában emiatt alakul ki a PvP, ha az ezt támogató szerverek egyikét választjuk. Egy menün keresztül meg lehet tekinteni, hogy melyik mennyire messze van tőlünk (spoilerezés nélkül: lesznek olyanok is, amik mindenféleképpen meglepetést fognak okozni), és itt át is lehet tekinteni, hogy mit adnak, ha legyőzzük őket. Ezért pedig tényleg érdemes egy szemmel azt vizsgálni, hogy milyen állapotban vagyunk (a vérhiány nem kedvező), a másikkal pedig azt, hogy miképp tudnánk ezen hatékonyan, fejlődve javítani.

 

 

K mint kifinomult kastélyépítés

 

A kastélyunk felépítéséhez rengeteg anyag kell, a felszerelés javításához pedig még több. Minél nehezebben megszerezhetőbb az anyag, annáll jobb dolgokat hozhatunk létre belőle. Ez kissé repetitívvé teszi a grindolást, hiába a teleportálás, a gyors mozgás A és B pontok között, és tárolni kell az anyagokat. Ez egyfajta idegesítő mikromenedzsmentnek tekinthető, és nincs annál rosszabb (ez minden kontextusban érvényes). Legalább az építkezés maga nem problematikus, ugyanis automatikusan elhelyeződnek a falak, és nem nehéz felépíteni egy kastélyt. Azért legyen a fejünk felett tető is, ugyanis ne felejtsük: vámpírok vagyunk, így a napfény felettébb veszélyes. Ilyenkor ha nincs a közelben árnyék vagy a hold, akkor néhány másodpercig bírjuk csak. De nem csak ez tekinthető problémának: a zene is felettébb átlagosnak tekinthető, sőt, többnyire az audio szegmens is annak mondható.

Mivel egy hosszabb időtartamra tervezett játékról van szó, talán valamelyest érthető, hogy nem akartak a fejlesztők valami komolyabb háttérzenét, de ami most a rendelkezésünkre áll, talán gyorsan el lesz némítva valami saját BGM-re váltva. A környezet maga sem olyan nagyon kiemelkedő: erre is csak annyit lehet tenni, hogy egy vállrándítás után megyünk a dolgunkra, ugyanis ez is inkább csak közepesnek hatott, semmi komolyabbnak. Viszont ezek nem annyira súlyos negatívumok, hogy emiatt felejtős játéknak kellene nevezni, mert néha felettébb frenetikus élményt tud kínálni, ha túlestünk a kezdeti nehézségeken. Erre illene egy bizonyos dal refrénjének első sora az Animal Cannibalstől és a Cotton Club Singerstől: „először mindenki béna”.

 

 

A mint ajánlott vétel

 

A V Rising egy gyenge nyolcas (hiába van az értékelés első számjegyében egy hetes), ugyanis ez egy tényleg jó játék, ami hosszabb ideig képes lesz a közönséget magával ragadni. A vámpírok alkalmazása nem rossz ötlet, és elég hangulatos tud lenni egy jó közösséggel. Bár többnyire szerveres kapcsolatról volt szó, a Unity engine-en futó játékot OFFLINE is játszani lehet. Ebből pedig tanuljon mindenki, aki erőlteti a szerverkapcsolatokat (Ubisoft: The Crew…).

-V-

Pro:

+ Offline is játszható, online pedig jó együttműködni másokkal
+ A vér és annak hatásai
+ Könnyen „bele lehet szokni”

Kontra:

– Eleinte kicsit nehézkesen vesz lendületet
– Az audio
– Mikromenedzsment


Kiadó: Stunlock Studios

Fejlesztő: Stunlock Studios

Stílus: túlélő akció-RPG

Megjelenés: 2024. május 8.

V Rising

Játékmenet - 8.8
Grafika - 7.7
Történet - 7.6
Zene/hangok - 6.4
Hangulat - 9

7.9

Szórakoztató egyedül, még szórakoztatóbb online; remek lesz hétvégente kikapcsolódni.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu