Hatalmas leépítések történtek a Dauntless fejlesztőcsapatánál

A stúdió minden fejlesztés alatt álló projektjét törölte, és ezzel a Dauntlessre és a Fae Farmra kíván koncentrálni a Phoenix Labs, ahonnan több mint száz embert bocsátottak el.

 

A LinkedInen közölte a Phoenix Labs, hogy erre a két, élő szolgáltatású (live service) játék támogatására kíván koncentrálni, viszont a további projektekről lemondtak. Nicole Carpenter, a Polygon szerkesztője két illetővel beszélt a stúdióból, és innen tudta meg, hogy a leépített akalmazottak száma három számjegyből áll, és az egyik fejlesztett játékuk közel volt a bejelentéshez, így akár már júniusban, mondjuk a Summer Game Fest során jöhetett volna ennek bemutatása.

 

 

A LinkedInen így szól a Phoenix Labs közleménye: „A mai egy hihetetlenül nehéz nap. Miután hosszú időn keresztül megfontoltuk, hogyan navigáljunk a gazdasági környezetben, jelentősen át kellett alakítanunk a vállalatot, hogy egy erős jövő felé vezető utat kövezzünk ki. Átszervezzük a Phoenix Labset, hogy a legjobb élőszereplős címeinkre, a Dauntlessre és a Fae Farmra, valamint a közösségeik kiszolgálására összpontosíthassunk. Ez sajnos azt jelenti, hogy a stúdió minden más projektjénél leállítjuk a munkát, ami sok kollégánkat azonnal érinti. Értesítést küldünk mindenkinek, akinek a munkakörét ez érinti.

Ez az átszervezés nem jött könnyen, és valóban az utolsó lehetőség volt, hogy biztosítsuk a Phoenix Labs túlélését és hosszú távú fejlődését. Lehetetlen szavakba önteni, hogy milyen mélyen értékeljük minden tehetséges egyéniséget, aki kemény munkájával és szenvedélyével hozzájárult stúdiónk minden projektjéhez. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsük távozó csapattagjainkat ebben az átmeneti időszakban, és arra bátorítunk minden stúdiót, amely hihetetlen tehetségeket keres, hogy beszéljen azokkal az egyedülálló emberekkel, akik a Phoenix Labs útjának részesei voltak,” írta a stúdió.

Ezen a közleményen is látszik, hogy a játékipar helyzete manapság nem valami fényes, és így nem véletlen, hogy rengeteg alkalmazottat küldenek el a stúdióktól. Minél nagyobb a cég, annál több ember veszíti el a munkáját.

Forrás: Gematsu, LinkedIn

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu