„Hazai pályán” is nyert egy díjat az Alan Wake 2!

A Remedy Entertainment tavaly ősszel megjelent játéka ott is elnyerte az év játéka díjat, ahol eddig még nem, de valahol várható volt, hogy ez is bekövetkezik.

 

Tegnap este volt a Finnish Game Awards 2024, azaz az évente megrendezett finn játékipari gála. A ceremónia során nyolc díjat adtak át, ezzel megünnepelve az utóbbi tizenkét hónap legjobb finn fejlesztésű játékait. Mivel a Remedy Entertainment is ebben a skandináv országban tevékenykedik, nem is akkora meglepetés, hogy az év finn játéka díjat az Alan Wake 2 nyerte el.

A Road to Vostok az év legjobb kreatív eredménye kategóriában nyert, és az I’m On Observation Duty nevű horrorsorozatot létrehozó indie stúdió, a Notovia nyerte meg az év újonca kategóriát. Jesse Makkoen a W Love Games Excellence díjat nyerte el az Afterdreammel (a címből adódóan a női kategóriáról van szó), míg a Power Player of the Year kategóriában Natasha Skult, egy influenszer kapta meg a díjat. Az IGDA év önkéntese díjat Nova Salmivaara nyerte, a Jampion of the Year by Finnish Game Jam kategóriában (ez a kisebb garázsfejlesztésekre szánt versenyt takarja) pedig Laura Pispanen nyert. Az Oddli című játékával a Bit1 hallgatói versenyét a Team Pendulo nyerte meg.

A Remedy Entertainment 2023-as pénzforgalma 22,2%-kal csökkent 33,9 millió euróra, de ettől függetlenül a finn csapat továbbra is kifejezetten optimista. Ebben még az sem játszott nagy szerepet, hogy a Kestrelt, a korábban Vanguard néven futó többjátékos projektet törölte a cég, holott ezt a játékot a Tencent adta volna ki, és a kínai techcég volt részben a projekt finanszírozója. Cserébe a techóriás a Remedy-ben alaposan megnövelte részesedését, ugyanis most már a részvények közel 15%-ával rendelkeznek.

A Remedy jelenleg a Control folytatásán, egy többjátékos spinoffon, illetve a Max Payne első és második részének remake-jén dolgozik. A cél egy közös Remedy univerzum létrehozása lesz, és ebben már az Alan Wake közelgő DLC-i is közre fognak működni.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu