Star Wars-stratégiajátékon dolgozik a Creative Assembly?

A Total War fejlesztői továbbra is ezt az IP-t folytatnák, ám a pletykák szerint a Csillagok háborúja tartalmából merítenie a stúdió játéka, ugyanis a Star Wars-licenszből dolgozna.

 

A DualShockers szerint tavaly októberben, tehát kicsivel több mint fél évvel ezelőtt három Total Waron dolgozott a SEGA által birtokolt stúdió. Ezek egyike volt a Total War: Star Wars. Nem tudni, hogy a másik kettő fejlesztése közelebb lett volna a célhoz, de annyit megszokhattunk már, hogy lényegében évente érkezik egy Total War-epizód. Ez alól mindössze két év volt a kivétel, ugyanis 2014-ben és 2021-ben maradt ki. A legutóbb a Total War: Pharaoh jelent meg 2023-ban, amit a Creative Assembly szófiai stúdiója hozott létre.

A Creative Assembly főhadiszállása amúgy az Egyesült Királyságban, Sussexben található. A stratégiai műfajban a csapat neve elég erősen jelen van, de 2014-ben volt tőlük egy nagy kivétel, ami ma is egy kiváló játéknak tekinthető, ugyanis az Alien Isolation is tőlük származik. A Sussex-Szófia tengely mellett van egy harmadik stúdiójuk, szintén az Egyesült Királyságban (Newcastle), ami tavaly nyílt, és egy be nem jelentett projekten dolgozik.

Készült náluk egy többjátékos lövöldözős játék, a Hyenas is, amit a SEGA szeptemberben törölt, és emiatt leépítésekhez folyamodott a Creative Assembly, ami ezek után bejelentette, hogy inkább az általuk legjobban ismert műfajokra koncentrál: „Egyszerűen fogalmazva, a Creative Assembly jó volt az RTS műfajú offline játékokban, de elvállalták a Hyenas, egy FPS műfajú online játék fejlesztését. Azonban, bár maga a játék jó volt, úgy döntöttünk, hogy leállítjuk a fejlesztését, mert úgy gondoltuk, hogy nem fogja elérni azt a minőséget, amely kielégítené a felhasználóinkat, amikor azt mérlegeltük, hogy valóban hosszú ideig tudjuk-e ezt versenyképes online játékként működtetni. A Creative Assembly-nél végrehajtott strukturális reformfolyamat részeként optimalizálni kívánjuk a munkafolyamatokat, és erőforrásaikat a speciális műfajok fejlesztésére kívánjuk összpontosítani,” mondta Satomi Haruki, a SEGA Sammy vezérigazgatója.

Majd meglátjuk, hogy valóban Star Wars-stratégia készül-e.

Forrás: VGC, DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu