Assassin’s Creed Shadows: nem lesz benne Japán egésze

Az új Assassin’s Creed epizód, amin a Ubisoft Quebec dolgozik, akkora méretű világgal rendelkezik, amit kb. az Assassin’s Creed: Origins esetében láthattunk.

 

Ezzel ez a rész is szembe megy a „minél nagyobb, annál jobb” elvével, amit mostanában több Assassin’s Creed epizód világa alkalmazott. Az Origins termetes világú volt, az Odyssey még nagyobb, és a Valhalla talán még ennél nagyobb bejárható területtel is rendelkezett. De ezeken nem fog túltenni az Assassin’s Creed Shadows, ugyanis a Ubisoft Quebectől Simon Lemay-Comtois a VGC-nek adott interjújában erre is kitért. Szerinte kb. akkora méretre számítsunk, amit az Assassin’s Creed: Origins kínált (annak is kb. 80 négyzetkilométeres világa volt). Szóval az ország nem valami nagy, és ehhez képest is „tömöríteni” fognak rajta, feltehetőleg azért, hogy ne legyen túlzottan élettelen és sivár a világ.

„A történet, amelyre fókuszálunk, leginkább Japán középső részére koncentrál, így nem terjeszkedünk ki egész Japánra, ezért tudtuk, hogy van egy nagyjából elképzelésünk arról a területről, amelyet le akarunk fedni. Tehát valami fontos dolog történik Kiotóban, Oszakában, Azuchiban… szükségünk van ezekre a helyekre, tehát mennyire tudunk hűek lenni ezekhez a kastélyokhoz, mert nagyon érdekesek, ezért építjük ki ezeket a kastélyokat, nagyon nagy lábnyomuk van.

Aztán elgondolkodunk azon, hogy mennyi világra van szükségünk a kastélyok között, hogy hiteles legyen, és kalandosnak érezzük a köztük való közlekedést, és ne kelljen négy napot lovagolni ahhoz, hogy eljussunk egyikből a másikba. Szóval, ez egy elég trükkös dolog, de végül megtaláljuk a talajt a városok és kastélyok típusai között, amiket ábrázolni akarunk, és ez indokolja a világtérképünk méretét,” mondta Lemay-Comtois.

Az Assassin’s Creed Shadows, ami az Xbox Games Showcase-en, továbbá a Ubisoft Forwardon is felbukkant, november 15-én fog megjelenni a kurrens-gen konzolok (PlayStation 5, Xbox Series), illetve a PC mellett az Amazon Lunára; ritkán halljuk a francia kiadón kívül ezt a felhős platformot.

Forrás: WCCFTech, VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu