SOROZATKRITIKA – Jake Gyllenhaal sajnos nem képes hozni Harrison Ford karizmáját az Apple TV+ sorozatában, amelyben a chicagói ügyvéd, Rusty Sabich gyilkossági vádakkal néz szembe. Bár Gyllenhaal erőfeszítései elismerésre méltóak, az eredeti Alan J. Pakula film drámai erejét nem tudja visszaadni. Az új feldolgozás tele van vizuálisan lenyűgöző, bár néha túlságosan is sötét képekkel, amelyek David Fincher filmjeit idézik, mint például a „Zodiákus” és a „Hetedik”.

Scott Turow 1987-es jogi thrillere, az Ártatlanságra ítélve olyan nagy érdeklődést keltett, hogy Hollywood már egy évvel a könyv megjelenése előtt licitháborút indított a jogokért. Végül Alan J. Pakula, a „Klute”, „Az elnök emberei” és „Sophie választása” rendezője vállalta a film rendezését, Harrison Forddal a főszerepben, aki Rusty Sabich ügyészt alakította, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolta kollégáját és szeretőjét. A fiktív Kindle Countyban játszódó történet (amely valószínűleg Cook County alapján készült) főként Detroitban és Kanadában készült, és óriási kritikai és kereskedelmi sikert aratott. (Szerintem Ford három legjobb alakításának egyike, a „A kis szemtanú” és a „Szárnyas fejvadász” mellett.)

A reboot-hullám újabb darabja

Szinte Hollywood törvénye, hogy minden 80-as és 90-es évekbeli film és sorozat rebootot kap, így érkezik az Apple TV+ limitált sorozata, az Ártatlanságra ítélve, Jake Gyllenhaallal Rusty szerepében, röviddel azután, hogy a Road House remake-jében is feltűnt Patrick Swayze szerepében.

A termékeny David E. Kelley által alkotott és nyolc epizódra kiterjesztett (ebből hetet bocsátottak a kritikusok rendelkezésére) frissítés egy jól megmunkált, de túl hosszú és szükségtelen újragondolása egy szinte tökéletesen kivitelezett filmnek, egészen a híres csavaros befejezésig. Bár az együttes szereplőgárda időnként zseniális alakítást nyújt, és érdekes vizuális elemekkel van tele, a sorozat túlságosan komor, túlságosan beszédes és elkalandozó, ami gyakran frusztrálóan homályos kitérőket tesz. (Ha igazán jó pszichológiai thrillerekben akarjuk látni Gyllenhaalt ragyogni, akkor érdemes megnézni a Zodiákus, a Forráskód vagy a Denis Villeneuve-filmek, mint az Ellenség és a Fogságban.)

Az Ártatlanságra ítélve 2.0 változata Chicagóban játszódik, de egyes jeleneteit valójában Los Angelesben forgatták. Az első epizódban Gyllenhaal Rozat „Rusty” Sabich, az államügyészség főügyésze családjával tölti az időt otthon, amikor főnöke, Raymond Horgan (Bill Camp) sokkoló hírekkel hívja: kollégájukat, a nagyravágyó ügyészt, Carolyn Polhemust (Renate Reinsve) brutálisan meggyilkolták otthonában.

Politikai intrikák és a gyanú árnyéka

Horgan választási ellenfele, a sima modorú és opportunista Nico Della Guardia (O-T Fagbenle) és alattomos helyettese, Tommy Molto (Peter Sarsgaard) azonnal megragadják a lehetőséget a nyilvánosság előtt. Della Guardia egy sajtótájékoztatón kijelenti: „Mindenkit megrázott és elborzasztott ez a szörnyű és szívtelen erőszakos cselekedet… Nehéz a polgároknak biztonságban érezni magukat, amikor még a saját ügyészeinket sem tudjuk megvédeni. Jobban kell teljesítenünk.”

A helyzet gyorsan bonyolódik, amikor Della Guardia megnyeri a választást, és Rusty ügycsomagját Tommyra bízza, aki azonnal Rustyt azonosítja fő gyanúsítottként Carolyn Polhemus meggyilkolásában. (Nem nagy spoiler elárulni, hogy Rusty intenzív viszonyban volt Carolynnal, és rosszul reagált, amikor Carolyn szakított vele, olyannyira, hogy hívásai, SMS-ei és látogatásai már-már zaklatásnak minősültek. A további lehetséges gyanúsítottakat és a megtévesztő nyomokat most nem fedjük fel, amelyek epizódról epizódra felbukkannak.) Hamarosan Rusty bíróság elé kerül, az ügy hatalmas médiafigyelmet vonz. Ezen a ponton kezdődnek a tárgyalótermi drámák.

Történet hiányosságai? Bünös! Szappanopera-elemek? Bünös!

Ez a változat az Ártatlanságra ítélve alapvető premisszáját követi, de két kulcsszereplőt kihagytak a regényből és az adaptációból, ami jelentősen rontja a történetet. Emellett túl sok szappanoperaszerű, melodramatikus jelenetet kapunk, legyen szó Rusty és Barbara problémáinak rendezéséről (csoda, hogy Barbara még mindig vele van), Rusty és/vagy Barbara terápiás üléseiről (Lily Rabe alakításában), vagy Barbara viszonyának fontolgatásáról a legrosszabb pillanatban. Az egyik főszereplő komoly egészségügyi problémával küzd, majd felépül, ami önkényes időkitöltésnek tűnik, és az emberben felmerül a kérdés: Mi értelme volt ennek?

Gyllenhaal jól hozza Sabich karakterét, bár nem rendelkezik Ford mélységével és karizmájával. Ruth Negga kiemelkedően alakít egy néha hiteltelen szerepben, és O-T Fagbenle az év egyik legérdekesebb alakítását nyújtja Della Guardia szerepében, egyedi hangsúlyozásával, amely minden mondatot emlékezetessé tesz. Összességében azonban az új Ártatlanságra ítélve valahogy hosszabb és mégis sokkal felületesebb lett, mint az eredeti.

-Herpai Gergely „BadSector”-