A Tekken vezetője humorosan pénzt kérne a kioktatásért!

Természetesen nem kell szó szerint elhinni, amit Harada Katsuhiro, a Tekken rendezője mond, de ettől függetlenül kifejezetten stílusos módon válaszol a rajongói kommentekre.

 

Van, amikor néha komplett cikknyi tartalomban reagál az ebédidőre hivatkozva, néha pedig kicsit rövidebbre fogja, de továbbra is csípős, humoros módon reflektál a felvetésekre. Az egész ezúttal egy vicces retweetből indult, amikor Harada egy rajongónak azt mondta, hogy vegyen 50 példányt a Tekken 8-ból, ha azt szeretné, ha Anna Williams is a játék karakterei között legyen. Aztán megosztott egy videót a karakterről, mire egy rajongó azt mondta, hogy folyton veszít testvérével, Ninával szemben, pedig őt is kedvelik és népszerűnek tekintik. Erre aztán Harada hosszabb terjedelemben válaszolt, amit röviden össze lehetne úgy foglalni, hogy nincsen kivételezés.

„Nem emlékszem, hányszor írtam ide, mióta elkezdtem a Twittert használni, de „Semmiképp sem utálok bizonyos karaktereket. Ha úgy tűnik, hogy kedvelem vagy nem kedvelem őket, az csak a félreértésed, mert ők mind olyanok mintha a gyerekeim lennének”. Te csak a feltételezéseid által torzítva látsz valamit. Én vagyok az, akit leginkább zavar a karaktereknél megjelenő népszerűségi rangsor, bár ez mindig is bekövetkezik (mi több, a népszerűség és a használat két külön tényező).

Továbbá, ha megtartjuk az összes hagyományos karaktert, akkor nem lesz hely újak bevezetésére. De 50-70 karaktert bevezetni egy játékba az elejétől fogva minden szempontból irreális. Azt is meg kell érteni, hogy minden igénynek vannak ellentétes oldalai. Ráadásul még egyszer mondom… a karakterek iránti szereteted torzítja a látásmódodat, és annyira abszurd, hogy emiatt egyoldalúan negatívan gondolkodsz az én nézőpontomról,” írta Harada.

A nincs kivételezéses gondolatot valaki más pedig egy másik szemszögből értelmezte, mert volt, aki úgy gondolta, hogy minden játéknál új karakterek lépnek be, mert szerinte ez üzletileg nem tűnt logikusnak. Harada erre is reagált: „Mi a baj? Az kell, hogy ezt most minden szemszögből elmagyarázzam neked? Akkor innentől kezdve tandíjat fogok kérni az előadásokért, amelyek arról szólnak, hogy mi a videojáték, mi a játékfejlesztés, mi a játékpiac, mi a játékbiznisz, és így tovább. Továbbá, mielőtt az üzleti perspektívádról beszélnénk, kérlek, mondd el az üzleti eredményeidet!”

Komolyan, ezek miatt érdemes őt követni!

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)