RETRO FILMKRITIKA – James Cameron számára minden egy álommal kezdődött… Amikor a Titanic Oscar-díjas rendezője a Terminátor eredetéről beszél, elmeséli, hogy az ötlet egy rémálmából született. A ’70-es évek végén, amikor Cameron a Piranha II című alacsony költségvetésű horrorfilmjén dolgozott, álmában egy fémből készült torzó támadta meg, konyhakésekkel a kezében. Azóta negyven év telt el, és a film kultikussá vált.

Ma már természetesnek vesszük a franchise minden elemét. Az ikonikus zenét Brad Fiedeltől, Arnold Schwarzenegger fekete napszemüvegét, a híres „I’ll be back” mondatot – ezek mind olyan kulturális mérföldkövek, amelyeket még azok is ismernek, akik soha nem látták a filmet. De akkoriban, amikor Cameron még Roger Corman szárnyai alatt dolgozott, és a piac nem igazán kedvezett a komoly sci-fi alkotásoknak, aligha gondolta volna, hogy ez a rémálom nemcsak egy milliárdos franchise-t indít el, hanem az egész karrierjének irányt szab.

Cameron rémálmából a mozik ikonja

Ami visszatekintve világos, hogy sok összetevőnek kellett tökéletesen összhangba kerülnie ahhoz, hogy az a film megszülethessen, amit ma ismerünk. Cameron rémálmának vizuális elemeiből építkezve született meg egy cselekmény, amely ihletet merített az akkoriban megjelent Mad Maxből, és néhány Outer Limits epizódból, amelyek az időutazással foglalkoztak. Cameron ezután William Wisher íróval dolgozott együtt a forgatókönyvön, amely egy időutazóról szól, aki visszatér a jelenbe, hogy megmentse egy jövőbeli messiás anyját a robot gyilkostól, aki meg akarja ölni.

Ez a történet és Cameron szenvedélyes előadása elég volt ahhoz, hogy felkeltse a Hemdale Pictures érdeklődését, amely 4 millió dollárral támogatta a projektet – ez még mindig alacsony költségvetésnek számított, de Cameron gyökereihez képest jelentős előrelépés volt. Ezután következett a szereposztás, és a következő szerencsés véletlen akkor történt, amikor a stúdió ösztönzésére és minden szándéka ellenére Cameron találkozott a Conan, a barbár című film sztárjával, Arnold Schwarzeneggerrel Kyle Reese szerepére.

Cameron eredetileg el akarta utasítani a találkozót, de Schwarzenegger kedves és karizmatikus személyisége gyorsan meggyőzte őt, hogy bár az osztrák óriás nem illik Reese szerepéhez, a hatalmas testalkata és intenzitása tökéletesen illene a címszereplőhöz. Így Arnolddal a fedélzeten Cameron nekiállt a munkának… és várt.

A jövőbe nem tudtak előre utazni, úgyhogy várni kellett…

Schwarzenegger sajnos a Conan a pusztító című film szerződéses kötelezettségei miatt nem volt elérhető az 1983-as forgatási időszakban. Így, míg Schwarzenegger a szerencsétlen Conan folytatás forgatásával volt elfoglalva, Cameron az időt a forgatókönyv csiszolásával és Michael Biehn és Linda Hamilton szereplők toborzásával töltötte. 1984 elején, amikor Schwarzenegger végre elérhetővé vált, a Terminátor forgatása megkezdődött, és a jövő történelme megszületett.

A történet ma már annyira ismerős, hogy talán nem is kell összefoglalni, de az újoncok kedvéért: a jövő 2029-es világában a fejlett gépek az emberiség utolsó maradványait pusztították el. A Skynet nevű számítógépes intelligencia utolsó kétségbeesett kísérleteként egy kiborg gyilkost küld vissza az időben 1984-be, hogy megölje a tizenkilenc éves Sarah Connort, mielőtt megszülethetne fia, John, aki egy nap az emberi ellenállás vezetője lesz. Reese-t, Sarah jövőbeli fiának megbízásából, visszaküldik, hogy megakadályozza ezt. Így kezdődik az üldözés, ahol a vadász és az üldözött mindig csak egy lépésre vannak egymástól.

Negyven év elteltével is iszonyúan profin adagolt feszültség és izgalom

Még az idő múlásával és a kor technológiai korlátaival is, a Terminátor a feszültséggel teli filmművészet mesterműve marad, amely jelentős mértékben a késő nagy Stan Winston által életre keltett báb- és protéziseffekteknek köszönheti hatását. Cameron remélte, hogy a film jól szerepel majd a költségvetéséhez képest, de valószínűleg nem látta előre, hogy milyen jól teljesít majd. Az 1984 októberében bemutatott film a kasszasikerlisták élén nyitott, és a remek kritikák és szájhagyományok révén világszerte közel 80 millió dollárt keresett – nem rossz egy viszonylag szerény költségvetésű filmtől.

A Terminátor egyik legnagyobb ereje abban rejlik, ahogyan Cameron (és a producer Gale Anne Hurd) ezeket a korlátokat előnyére fordította azáltal, hogy a sci-fi meséje kulcsszereplőire összpontosított, ahelyett, hogy elveszett volna egy nagyobb mitológia részleteiben, amelyet a költségvetés miatt nem is tudott volna ábrázolni. Miközben a jövőbeli háború jelenetei csak rövid képekként és magyarázatokként jelennek meg, ez mind segít abban, hogy a nézők ne vesszenek el a részletekben. Az üldözés feszültsége az egész filmen végighúzódik, és 1984-ben folyamatosan a moziszékbe szegezte a nézőt.

Miközben Schwarzenegger már ekkor is szupersztár volt, ironikus módon éppen a Terminátor robot gyilkológépe az, ami megmutatta igazi tehetségét és kijelölte az utat globális dominanciája felé a következő évtizedben. Még ma is hitelesen félelmetes a szerepben. Egy ponton a kétségbeesett Reese azt mondja a rendőröknek: „Megtalálja őt! Ez az, amit csinál! Ez az, amit mindig csinál! Nem lehet megállítani! Áttör rajtatok, és kitépi a szívét!” És tudod mit? Teljesen elhiszed neki.

A mai napig lenyűgöző

A Terminátor újra bemutatása kapcsán Cameron most akár Carpenterrel és Spielberggel is összemérhetné tudását. Sajnos, – a szintén nagyszerű második részt leszámítva – a film számos értelmetlen és gyengébb folytatást hozott, de az első Terminátor – Gale Anne Hurd társíró és társproducer közreműködésével – még mindig lenyűgöz a lendületével és izgalmával. Az első rész olyan erőteljes történetet kínál, hogy nem kérdőjelezzük meg a gépek feltámadását vagy az időutazás lehetőségét.

A testépítő Arnold Schwarzenegger megszerzése főszereplőként zseniális és szerencsés húzás volt. Ez egy hatalmas, félelmetesen dark alakítás volt tőle, és Schwarzenegger nélkül a film elképzelhetetlen lenne. Linda Hamilton is nagyon rendben volt, aki Sarah Connort alakítja, aki mély érzelmi kapcsolatba kerül Kyle-lal (Michael Biehn), aki visszatér az időben, hogy megvédje őt.

A végső üldözési jelenet néha kicsit régimódinak tűnhet, de az a fém koponya, amely egy leszakadt karhoz van rögzítve, lenyűgöző – mint egy őrült rovar-mutáns, amely ziháló hangot ad ki. Klasszikus ’80-as évekbeli akció.

A történet végén Sarah Connor a naplementébe indul, tudva, hogy sötét jövő vár rá. Ez tökéletes befejezése egy közel hibátlan filmnek, amely egy időbeli paradoxonra épül. Ha Cameron úgy döntött volna, hogy soha többé nem tér vissza ehhez a projekthez, az is elfogadható lett volna. De ebben a valóságban a rendező lehetőséget kapott, hogy nemcsak folytassa a Terminátort, hanem minden tekintetben túlszárnyalja az eredeti elképzelését. A Terminátor visszatéréséig pedig már csak 1991-ig kellett várni…

-Herpai Gergely „BadSector”-