„Nem kellene addig hajszolni a fejlesztőket, amíg tönkre nem mennek!”

Ezt a kijelentést a Manor Lords kiadójának (Hooded Horse) vezetőjétől olvashatjuk a LinkedInen, és mivel ez a játék nagyon jó eredményeket mutathat fel még úgy is, hogy többnyire EGY fejlesztője van, érdemes meggondolnli, amit Tim Bender írt.

 

Lássuk is, hogy mit írt: „Ez pontosan az a fajta torz végtelen növekedés/elvárások terhe/az eredmények vonalának felfelé kell mennie perspektíva, ami annyi bajt okoz a játékiparban. A Manor Lords az elmúlt hónapban 250 000 példányban kelt el (miután az első 3 hétben több mint 2 millió példányt adtak el belőle), és 88%-os nagyon pozitív kritikai értékeléssel rendelkezik [a Steamen], és játékosonkénti 8 óra 48 perces átlagos játékidővel bír, ami bármilyen játék esetében nagyon hosszú, különösen egy nemrég megjelent játék esetében. A játékosok boldogok, a fejlesztő is boldog, mi pedig kiadóként hihetetlenül izgatottak vagyunk.

És mégis, a Manor Lords a jelek szerint „esettanulmány a korai hozzáférés buktatóiról”, mert a „játék már 2,5 hónapja megjelent, és három viszonylag kis javítás történt” (az egyik frissítés listája, amelyet itt „kicsinek” neveznek, több mint 3000 szót és több mint 10, normális szóközös oldalt tesz ki), ami ahhoz vezetett, hogy „az egyidejű játékosok száma a megjelenés óta zuhant” (valóban nem tartottuk meg a 173 000 egyidejű játékos csúcsát), és a nyilvánvalóan sötét valósághoz, hogy néhány ember, miután élvezte egy prémium, egyjátékos cím megvásárlását, úgy dönthet, hogy továbbmegy és egy másik játékkal játszik. (Jaj, minő horror!)

A megjelenés előtt beszélgettem a Manor Lords fejlesztőjével, Greg Styczeńnel. Elmondtam neki, hogy a megjelenés után mindenféle kommentelőktől fog hallani, akik elszalasztott lehetőségekről beszélnek majd, mert nem tudott olyan gyorsan fejlődni mint szerették volna, és valamilyen általuk kialakított elvárás alapján kudarcnak ítélik a játékot. Azt mondtam neki, hogy hagyja mindezt figyelmen kívül, és koncentráljon a játékkal kapcsolatos alapvető elképzelésére, és tartsa szem előtt, hogy az Early Access-út hosszú, és hogy ne érezzen semmiféle nyomást mások elvárásai miatt, mind a saját egészsége és stressz-szintje érdekében az elkövetkező években, mind pedig a nyugodt és békés elme állapotának megőrzése érdekében, amely támogatja a kreatív elképzelését.

A siker nem szabad, hogy az újabb és újabb növekedési elvárások egyre magasabbra emelt lécét hozza létre. Nem szabad, hogy minden játéknak az legyen a célja, hogy valamilyen élő szolgáltatásos (live service) bumm vagy kudarc legyen. Egy megjelenésnek nem szabadna egy egyre gyorsuló taposómalmot indítania, amelyen a fejlesztők addig kénytelenek futni, amíg a mentális vagy fizikai egészségük tönkre nem megy!”, írta Bender.

A Manor Lords sikeres játéknak nevezhető. Az, ha valaki túl sokat vár el a játéktól, az „egyéni szocprob”. A játékiparban viszont sok AAA kiadó csak az anyagi sikereket nézi, a fejlesztők állapotát nem. Ezért volt többször is hír, hogy sokan kényszerből jóval többet kellett dolgozni a megjelenéshez közelítve, mert a vezetőség elvárásait muszáj volt teljesíteni…

De ha nincsen hajlandóság a vezetőségtől, akkor csak kiégés van (illetve a minimumnál nem lesz több teljesítve, mert egy zsákutcában minek erőlködni).

Forrás: Gamesindustry, LinkedIn

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu