Bekebelezte a Warner Bros. Discovery a MultiVersus fejlesztőit!

Várható volt, hiszen a kisebb szünet után újult erővel támadó MultiVersus iránt eléggé sok érdeklődés van, így csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz a Player First Games közvetlenül a Warner Bros. Discovery (WBD) birtokában.

 

A Warner Bros. Games, a WBD játékokra szakosodott ágazata és a Player First Games bejelentette, hogy most már egy tábor alá tartoznak. A Player First Games vezetői továbbra is a társalapítók, Tony Huynh és Chris White maradnak. Huynh, a stúdió vezetője, illetve White, a technológiai vezető Carlos Barbosának, a Warner Bros. Games San Diego alelnökének és stúdióvezetőjének fognak jelenteni. Szóval jelenleg még nem nyúl bele a WBD a csapatba, de idővel ez is bekövetkezik (majd akkor főleg, ha nem hozzák a kitűzött célokat a MultiVersusszal…).

„A Player First Gamesszel több éve dolgozunk együtt a MultiVersus létrehozásában és elindításában, és nagyon örülünk, hogy ezt a tehetséges csapatot a Warner Bros. Gamesnél üdvözölhetjük. A stúdió ragyogó és kreatív csapata tovább bővíti kiterjedt fejlesztési kapacitásainkat,” mondta a Warner Bros. Games elnöke, David Haddad a sajtóközleményben. „Csapatunk izgatottan csatlakozik a Warner Bros. Games családjához, és úgy érezzük, hogy ez összességében nagyszerű lesz a MultiVersus számára. Azon dolgozunk, hogy a MultiVersus játékélménye a lehető legjobb legyen, és az, hogy a fejlesztőcsapatunk integrálódik a kiadóval, optimális a játékosok számára,” tette hozzá Tony Huynh, a Player First Games társalapítója és stúdióvezetője.

Persze, most még minden szép és jó, de hányszor láttunk már olyat, hogy egy stúdió egy nagyobb kiadó alá tartozik, majd rögtön elkezdenek módosítgatni ezt azt benne (kinevezések, elbocsátások)? Ha most sikeres a játékuk, az jó, mert így közvetlenül a WBD alatt mindent megkapnak, de amint elkezdenek gyűlni a problémák, a kiadó úgy fogja majd pillanatok alatt elengedni a csapat kezét.

A MultiVersus PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re (Steam), PlayStation 4-re és Xbox One-ra érhető el.

Forrás: Gematsu, Business Wire

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu