Mesterséges intelligenciával nyakon öntött jövő vár a Call of Duty-ra?

Felettébb borzalmas pletykákat hallunk a Call of Duty-ról, és így a játékipar egyik legismertebb IP-je előtt sem fényes jövő lehet, hanem inkább ennek az ellenkezője.

 

A generatív, tartalomalkotásra jó mesterséges intelligencia a kreatív iparágak számára egyfajta rémálom lehet még akkor is, ha az nem képes (jelenleg!) leváltani az emberi kreativitást és munkát. A Wiredtől Brian Merchant cikke viszont mégis negatívabb jövőt vázol fel. A nagy leépítéseken túl egy névtelen művész, akit Noah-nak nevezett el (fél felvállalni kilétét, mert tart a bosszútól), elmondta, hogy mit művel a háttérben az Activision Blizzard (vagy most már azt is mondhatjuk, hogy a Microsoft).

A Yokai’s Wrath jelenleg 1500 COD pontért vásárolható meg. Ezt a mesterséges intelligencia alkotta. Persze valós pénzünkért ennyi pontot nem vehetünk meg, csak 2000-et, ami 20 dollár, tehát kb. 8 ezer forint. Ebből adódik, hogy az MI által generált művészeti darabért kb. 6 ezer forintot kell fizetni. A töltőképernyő, ami a csomag része, nem is nagyon utal a 3D-s skinhez a démonmaszkon túl, és furcsán valósnak és bizarr módon megvilágítottnak tűnik.

Noah szerint sok 2D-s művészt elküldtek tavaly az Activisiontől, és aki ott maradt, kényszerből mesterséges intelligenciát kell használnia. Az MI-s tréningre való kötelező jelentkezés is gyakori, és ezen túl a kiadó már sok 3D-s művészeti assetet, majdnem a teljes művészeti ágazatot kiszervezték. A csapat alig bírja tartani a határidőket, és a belső művészeti csapat egyszerűen nem képes tartani a lépést. Egy másik veterán fejlesztő/művész, aki a Violet álnevet használta, azt kérdezte, hogy minek ennyi sok, drága koncepciós művész és terv, ha egy művészeti igazgató rossz irányt mutatva a mesterséges intelligencia felé terel mindent, hogy a gyors eredményeket pár művész egyszerűen „feltakarítja”? Szerinte nem tofjuk tudni, hogy hol melyik rész használ MI-t, de tudni fogjuk, hogy megbújik a háttérben.

 Forrás: PCGamer, Wired, Cod MW Store

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu