TESZT – A Frictional Games már többször bebizonyította, hogy a videójátékok terepén ők az ászok, ha horrorrol van szó. Elég csak megemlíteni, a 2007-ben megjelent Penumbra játékot, vagy annak a 2008-ban érkezett folytatásait, amik úgy istenigazából bemutatták a játékosoknak, hogy mennyire mélyreható élményt is képez a kiszolgáltatottság érzete a videójátékokban. Ezekben a címekben egyáltalán nem volt lehetőségünk, – vagy ha volt is, vajmi csekély – arra, hogy visszacsapjunk bármilyen formában is a minket üldöző kreatúráknak.

Ezt a képletet nem sokra a sorozat lezárása után a Frictional Games továbbgondolta, letisztította és a 2010-es évben kihozták nekünk az Amnesia – The Dark Descent címüket, ami hatalmas sikereket aratott a kritikusok és a játékosok szemében is. A program teljes mértékig beszippantotta a felhasználóit, nyakon borította őket a rémísztgetés és félelem egy kifinomult esszenciájával ami aztán nem is hagyott szemet szárazon.

Sötétségben

Mivel a Penumbrákat és az Amnesia játékot kísérő képlet remekelt a pénztáraknál, ezért hamar kaptunk egy folytatást az utóbbi címhez is, a Machine for Pigs-et, ami az elődökhöz hasonlóan borzongató hangulatával, rémálomszerű képi világával újfent csak tarolt minden téren, még akkor is ha ez már több hideget kapott mint meleget.

Az utolsó produktum óta pedig már 2 év eltelt, így éppen ideje volt, hogy a Frictional Games-es srácok előrukkoljanak valami olyannal, ami felpezsdíti a már öt debütöt megélt koncepciót és játékmenetet. Erre a célra fejlesztették a SOMA-t, ami a már megszokott kiszolgáltatottság-érzetet, a Penumbra és Amnesia játékok legjobb elemeit ötvözi egy Science-Fiction világban, ahol a már megemlített elődökhöz hasonlóan úgy kell felderítenünk a rejtélyt, hogy közben teljesen védtelenek vagyunk a ránk vadászókkal szemben.

Nem mindegy hogy…

A Frictional Games anno a Penumbra legelső részénél ráérzett arra, hogy miben is rejlik a horror műfaj valódi ereje, mi az a sajátossága ami igazán ki tud emelni produktumokat a tömeg-megjelenések közül. Ez pedig nem más mint a félelem. Nagyon sok horror játékkal találkozhattunk, ami többnyire a rémületünkkel játszott és hatásvadász módon 2-3 percenként hozta ránk a szívbajt egy-egy jump-scare-el. Ezen programok készítői megfeledkeztek az örök Hitchcock-i igazságról; nem az számít, hogy mennyire ijesszük meg a nézőt/játékost, hanem hogy a produkció vége után, meddig lesz befolyással az alkotásunk a nézőre/játékosra.

Ezen elven elindulva alkotta meg a Frictional Games a játékait. Ez a módszer pedig kiemelte őket a kis stúdiók nevei közül, és a magasba, a nagykutyák közé helyezte őket, ahol kiérdemelt, kényelmes kanapéjukon sem lopták a napot, hiszen öt év alatt öt címet hoztak el nekünk a stílusban. Most pedig itt a jövőben játszódó folytatás, ami egyszerre fejleszti tovább az alapkoncepciót, és visz tökélyre mindent, amit az elődök megmutattak.

Blutty-blutty

Történetünk ezúttal víz alatti környezetbe kalauzol el minket, ahol az előző játékokhoz hasonlóan, számunkra „ártalmas” ellenek kívánják majd minden percben a halálunkat, miközben mi igyekszünk a történet végére járni – amit spoilerezés végett újfent hajlamos leszek elhallgatni – úgy, hogy lehetőleg életben is maradjunk. A hangsúly továbbra is a rettegésen-félelmen van bár hellyel-közzel ránk hozza a program a frászt.

Az egy-merő ideglelést gyenge idegzetű játékosoknak semmiképpen nem ajánlom, mivel a SOMA újfent egy rettenetesen ütős cím lett! Soha nem tudhatjuk, mikor, hol fognak ránk rontani, és azt sem, hogy lesz e lehetőségünk elkerülni a konfrontációt. Ha pedig már nem kész a baj, vajon sikerül e idejében fedezéket találnunk és elrejtőznünk, vagy tölthetjük újra az előző mentést…

Graffffff

A programképi megjelenítése teljesen korrekt, azt viszont még véletlenül sem mondhatjuk, hogy túlságosan kiemelkedő lenne. Minden a helyén van, minden szép és jól is néz ki, azonban ugyanazt kapjuk amit (ezt csupán példaként) az Alien : Isolation-al kapcsolatban (bár ez nem csak a grafikára igaz).

A fények remekül mutatnak, a részecske effektusoktól ugyan nem dobtam el az agyam, viszont még mindig hozza azt a színvonalat amit napjainkban el lehet várni egy minőségi játéktól. A hangulat átadásában nagy szerepet játszik a grafikai megjelenítés, és ezúttal a HPL Engine pompásan közvetíti azt, amit a készítők szerettek volna mutatni. A csendes félhomály, a sötétség be-bevonaglása, a fények villódzása minden hihetetlenül emeli a nyomott, baljós hangulat minőségét. A hideg rázza az embert időnként a látottaktól és persze a közvetlen hozzájuk kapcsolódó hallottaktól.

Masters of Horror

A teljes átélés érdekében a játékot az előzőkhöz hasonlóan továbbra is head-set-el érdemes csapatni, mivel így lehet tudja teljesen magába szipolyozni a felhasználókat a SOMA. Az aláfestő – halkan doromboló – folytonos gépi „morrogás”, a távolról érkező zajok mind olyan hangulati elemek amik túladagolás esetén még a legedzettebb játékosokat is az idegbaj szélére képesek sodorni. Bármit is mondjanak nekem, a Frictional Games játékait még mindig a hangulat viszi el a hátán és nem a grafika vagy épp – az egyébként remekelő és innovatív – játékmenet.

Atmoszférikus ideglelés

A program legnagyobb pozitívuma az a hangulat amit az apró, már megemlített játékelemek, mint a játékmenet, a grafikai megjelenítés és a hangok együttese adnak; az atmoszférája, hangulata. Ez a Frictional Games esetében már régóta azt jelenti, hogy nyíltan kergetik az idegösszeomlás felé a felhasználóikat, és ez a dolog a SOMA-val kapcsolatban sem változott meg. Minden pillanat amit a játékban töltünk felér egy teljes estés horrorfilmmel, és a bátrabbak nem hagyják abba majd pillanatok leteltével, hanem hosszú órákat ölnek bele a játékba. A történet felderítése során pedig annyi inger éri a játékost, hogy azon sem csodálkoznánk, ha hamarosan a falat fejelgető, simogató ifjakkal lenne tele a világsajtó, akik kiakadtak a programot használva.

-Kese-

Kiadó: Frictional Games

Fejlesztő: Frictional Games

Stílus: FPS

Megjelenés: 2015.8.22