FILMKRITIKA – George Clooney és Brad Pitt ismét bizonyítják, hogy közös munkájuk mindig ütős, még akkor is, ha a Két magányos farkas néha egy kicsit megbotlik. Az akció-vígjátékban a két szupersztár hozza, amit tőlük várhatunk: feszültséget, humort és persze egy kis nosztalgiát. Jon Watts rendező ügyesen kihasználja a páros közötti természetes összhangot, de a gyengébb cselekmény és néhol lassabb tempó miatt a film nem mindig hozza ki a maximumot. Mindezek ellenére a nézők imádni fogják a szellemes párbeszédeket és azt a nosztalgikus hangulatot, amit Clooney és Pitt kettőse hoz a vászonra az Apple TV Plus új filmjében.

A legjobb buddy movie filmvígjátékok mindig azon múlnak, hogy mennyire sikerül megtalálni az egyensúlyt a feszültség és a kényszerű barátság között. Ha ez nem jön össze, a film gyorsan kifullad, de ha működik, a sziporkázó párbeszédek és az akciók verhetetlen kombinációt alkotnak. És itt jön képbe Clooney és Pitt varázsa: a jól bevált összhangjuk újra működik a Két magányos farkasban. Jon Watts, miután letudta a Pókember-trilógiát, most két hollywoodi nagyágyút ereszt össze rivális „fixerként”, akiket egy nagy melóra kényszerítenek. Bár a két karizmatikus főszereplő bőven tesz azért, hogy fenntartsa a feszültséget és az izgalmat, a film néha megbotlik a kissé egyszerű történet és a helyenként döcögős tempó miatt.

Látványban azonban nincsen hiba. Watts és csapata remekül használják az éjszakai, havas környezetet, ami szinte egy önálló karakterré válik, miközben tükrözi a „magányos farkasok” közti érzelmi távolságot. A fagyos, könyörtelen táj tökéletesen szolgálja a film hangulatát, és növeli a feszültséget a két főszereplő között. Watts megmutatja, hogy szuperhősök nélkül is képes érdekes karaktereket létrehozni. Bár a karakterek elég jól kidolgozottak ahhoz, hogy lekössék a figyelmet és felcsigázzák az érdeklődést a már bejelentett folytatásra, a Két magányos farkas egyenetlen tempója és gyengébb cselekménye miatt nem használja ki teljesen a sztárok jelenlétében rejlő lehetőségeket.

Miről szól a Két magányos farkas?

A Két magányos farkas teljes mértékben George Clooney és Brad Pitt vállán nyugszik – a két színész egyedi stílusa és karizmája viszi a filmet. Jack (Clooney) és Nick (Pitt) sztorija két rutinos „farkasról” szól, akik híresek arról, hogy minden nagy kalamajkát elhárítanak, legyen az bármekkora is. Például itt van Amy Ryan karaktere, Margaret, aki egy menő manhattani hotelben keveredik szexi kis bonyodalomba. Az ügyész helyettesének viszonya „A kölyökkel” (Austin Abrams) csúnyán balul sül el, mikor a srác „halottan” fekszik a hotelszoba padlóján. Ekkor jön képbe a két farkas, hogy eltüntessék a nyomokat – bár egyikük sem repes az örömtől, hogy együtt kell dolgozniuk.

A buddy-komédia szinte roskadozik a szarkasztikus beszólásoktól és a gúnyos humortól, miközben Jack és Nick folyamatosan marják egymást, bár mindketten elsőrangú profik. Az Oscar-Felix dinamikájuk nemcsak sok nevetést hoz, hanem egy jó adag nosztalgiát is, amivel simán visszahozzák a régi Ocean’s Eleven-időket. A sztori persze hamar bonyolódik, amikor kiderül, hogy a kölyök valójában nem halott – sőt, egy nagyszájú üzlethallgató, aki véletlenül túladagolta magát a heroinnal, de azért annyira nem, hogy tényleg bekrepáljon. Jack és Nick kényszerből kénytelenek magukkal cipelni a balfék kölyköt, még ha ki nem állhatják a szerencsétlenkedését, hogy aztán visszajuttassák a drogot az albán maffiának – és ezzel még jobban összekuszálják a dolgokat.

Ahogy telik az éjszaka, a háttér is egyre bensőségesebbé válik, tükrözve a hármuk növekvő összetartozását. A film rengeteg vicces pillanatot ad Clooney és Pitt között, de a kölyök jelenléte egy új szintű káoszt is behoz. Watts rendező lendületes tempót diktál, kreatívan játszik a kamerabeállításokkal, ami tökéletesen illik a film könnyed, vicces hangulatához. Gondoljunk csak a totál abszurd hullaeltüntetési jelenetre, vagy arra a tényleg vicces üldözésre, ahol a megfáradt Nick lihegve próbálja elkapni a drogtól túlpörgött Kölyköt, aki alsónadrágban rohangál Manhattan utcáin. A Két magányos farkas ezen a ponton elképesztően szórakoztató, hozza a régi hollywoodi bájt a látvánnyal és a noir ihlette képekkel, amit a könnyed komédia laza ritmusa szépen kiegészít.

George Clooney és Brad Pitt pont azt hozzák, amit várunk

Clooney és Pitt közös kémiája az, ami igazán feldobja a Két magányos farkast. Könnyed stílusukkal és természetes humorukkal újra bizonyítják, hogy miért ők Hollywood legnagyobb ászai: egyszerre képesek feszültséget teremteni és mégis megnevettetni. A verbális pingpongjuk folyamatosan elvarázsolja a nézőt, visszahozva azt a laza dinamikát, amit már az Ocean’s Eleven-ben is élvezhettünk. Watts remekül egyensúlyozik akció és vígjáték között, de nyilvánvaló, hogy Clooney és Pitt párosa viszi a prímet. Az apró gesztusaik és visszafogott arckifejezéseik rengeteg érzelmet és humort csempésznek a filmbe. Még akkor is sokat mondanak, amikor nem beszélnek – például, amikor mindketten fájdalomcsillapító után nyúlnak, egy csendes, önironikus poénnal zárva a jelenetet.

Clooney jellegzetes eleganciája és dinamikus, de mégis finom humora minden jelenetben magához vonzza a figyelmet. Ahogy egy tapasztalt „fixert” alakít, akinek nyugodt külsője mögött megfáradt profizmus rejlik, nemcsak a film feszültségét növeli, de karakterét is mélyen átélhetővé teszi. Pitt ezzel szemben hozza a rá jellemző öntelt, de mégis szimpatikus energiát, ami kiszámíthatatlanabbá és árnyaltabbá teszi az alakítását. Nick karaktere nehezebben átlátható, mint Jacké, aki sokkal inkább két lábbal áll a földön. Ez a kettősség teszi igazán izgalmassá és lebilincselővé a karakterek viszonyát, és még a lassabb jeleneteket is emlékezetessé varázsolja.

Bár Pitt és Clooney párosa ritka keveréke a filmsztárok vonzerejének és komikus könnyedségének, Austin Abrams is kiemelkedőt nyújt a két hollywoodi veterán mellett. Friss energiát hoz a két fáradt „öreg róka” világába, akik a korral, vagy helyzet váratlanságával járó hibákat igyekeznek elsimítani. Abrams (akit leginkább az Eufória és a Dash & Lily sorozatokból ismerhetünk) meghatározó szereplővé válik a történetben, éles kontrasztot alkotva a két „fixerrel”. Szellemes beszólásaival és kínos, ám szórakoztató viselkedésével a káosz közepette is helytáll, ezzel feldobva a film abszurdabb pillanatait, és hozzáadva az érzelmi mélységet, miközben soha nem árnyékolja be a főszereplők vibráló jelenlétét.

Enyhe farkasharapás, de ez a két magányos farkas még mindig szórakoztat

Bár Clooney és Pitt könnyed játékukkal és közös varázsukkal biztosítják a film humoros pillanatait, a Két magányos farkas mégis kihagy néhány kiváló lehetőséget. A mélyebb fordulatok és izgalmas cselekmény helyett a film időnként elkalandozik, és nem ad teret azoknak a meglepő csavaroknak, amelyekkel igazán emlékezetes lehetne. Ez nem az a film, ami megújítaná a műfajt, mivel talán túl egyszerűre van hangolva. Bizonyos jelenetek túl hosszúra nyúlnak, ami a ritmus egyenetlenségéhez vezet — mint például a hotelszoba „takarítási” jelenete az elején, vagy az üldözés, ami inkább csak komikus poénra van kihegyezve. Emiatt néhol félkésznek tűnik az egész. Számos kérdés megválaszolatlan marad, például ki is valójában Margaret, a helyettes ügyész, vagy hogyan kapcsolódnak a kölyök és a drogdílerek. Poorna Jagannathan rövid, de figyelemre méltó megjelenése Lily szerepében szintén csak felvillant egy titokzatos múltat, amelyet a két főszereplővel oszt meg.

Mindez egy összecsapott befejezéshez vezet, amit egy cliffhangerrel próbálnak feldobni – így már érthető, hogy Watts valójában egy új világot épít, amely könnyedén kinőheti magát az Apple TV+ következő nagy franchise-ává. Bár a sztárok ereje simán lekörözi a Netflix blockbustereit, valami mégis hiányzik az egészből. Olyan érzés, mintha a történet csak a felszínt kapargatná, és túl sok múlna Clooney és Pitt karizmáján meg humorán. Az igazán fontos részletek elsikkadnak, vagy épp csak felvillannak, emiatt a karakterek kissé kidolgozatlanok maradnak – pedig a színészi játék erős. Ráadásul a két főhős civakodása és versengése sem mélyül el igazán, különösen, ha a műfaj legjobb darabjaival hasonlítjuk össze.

Bár a film kétségtelenül szórakoztató, itt azért kicsit kifullad. Élvezetes időtöltés, de nem fogsz sokáig róla beszélni. A Két magányos farkas könnyedebb, mint amire számítanál, és mint akció-vígjáték, meglepően visszafogott az akciók terén, inkább a poénokra helyezi a hangsúlyt. A lassított felvételű, bohózatba illő ‘autóbaleset’ – amit tényleg látni kell, hogy megértsd – talán a film egyik legviccesebb jelenete, és remekül mutatja, hogy Watts érti a vizuális humort. Az ilyen típusú látványos poénok ritkák manapság, de tökéletesen passzolnak a film laza, mégis okos atmoszférájához. Clooney és Pitt összjátéka viszi el a show-t, még akkor is, ha a sztori néha megbicsaklik. Azoknak, akik kedvelik a könnyed akció-vígjátékokat, a Két magányos farkas remek választás – még ha nem is marad örökre az emlékezetedben.

-Herpai Gergely „BadSector”-