Hell Is Us: negyedórányi részletesebb betekintés az abszurd játékegyvelegbe [VIDEO]

Több műfajt próbál kombinálni a 2022-ben bejelentett, de a State of Playen ismét felbukkant játék, amelyet a Nacon csatornáján részletesebben megvizsgálhatunk.

 

Jonathan Jacques-Belletete, a Rogue Factor játékának kreatív és művészeti igazgatója beszél a lent beágyazott 15 perces videóban a játékról. Ő korábban a Deus Ex: Human Revolution művészeti igazgatója volt. Az alfa felvételekből a gyors tempójú akciót lehet látni, és Jacques-Belletete szerint ezzel a 90-es évekbe akart a több mint 20 éves fejlesztési tapasztalattal rendelkező csapat visszamenni. Ezért kell a játékosnak magának felfedeznie mindent anélkül, hogy a játék a szájukba rágná az egészet.

A főszereplő neve Remi, aki egy háború sújtotta országban született. Anyja kicsempészte onnan 5 éves korában, és végül nevelőszülői rendszerben nőtt fel Kanadában. A játék ott kezdődik, hogy ezt a háborús országot felkeressük. Remi csak a falura emlékszik, illetve arra, hogy az apja a falu kovácsa volt. Az ország felfedezése során vissza kell jutni a szülőföldünkre, és nyomokat kell szerezni a karakterektől és a tárgyakból.

Puzzle-k is vannak, amelyeket meg kell oldani. A modernebb játékokhoz (például God of War) képest nem lesz mesterséges mód, amely segít vagy megmondja, hogy mit is kell tenni, így a játékosoknak teljesen a környezetükre, tudásukra és rejtvényfejtő képességeikre kell hagyatkozniuk a játékban való előrehaladáshoz. Jacques-Belletete tisztázta azt is, hogy ez nem egy Souls-klón, hanem inkább mid-core, úgyhogy kicsit lazább, játszhatóbb címről van szó. Arról akar a Hell is Us szólni, hogy ugorjunk be, henteljünk és szórakozzunk egy jót. Hack’n’slash műfajú címről van szó, ami nem lesz könnyű, de nem is túlzottan nehéz, azaz elegendő kihívással rendelkezik. A harc, a felfedezés és a rejtvénymegoldás lesz a játék három fő eleme. Ezekre fogunk a leginkább támaszkodni a történet során, amiről értelemszerűen sokat nem beszélt Jacques-Belletete.

A Hell Is Us 2025-ben érkezik PlayStation 5-re, Xbox Series-re, illetve PC-re.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)