Assassin’s Creed: Black Flag remake – késik a felújított kalózkaland? A megjelenés furcsa okból tolódhat el!

Már egy ideje pletykálják, hogy remake készül az Assassin’s Creed-széria talán legnépszerűbb játéka, a 2013-as Black Flag alapján. És ez valószínűleg igaz is, mert a Ubisoft a nyáron megerősítette, hogy több feldolgozás is fejlesztés alatt áll náluk. Korábban azt gondoltuk, hogy erre még nagyon sokat kell várni, viszont az Insider Gaming jelentése alapján már lassan felbukkanhatnak az árbócok a horizonton.

 

A magazin nemrég olyan dokumentációk birtokába jutott, melyekből kiderül, hogy mi folyik a Ubisoft falai között, de ezeket azzal a feltétellel kapták meg, hogy nem osztják meg őket a közönséggel. Viszont ezek alapján arról számoltak be, hogy a Ubisoft szeretné felpörgetni az Assassin’s Creed-széria játékainak ütemtervét: a következő öt év során tíz játékot szeretnének piacra dobni, melyek eltérő hosszúságúak és eltérő élményeket nyújtanak. Köztük van például a mobiltelefonokra szánt Jade, ami a reményeik szerint 2025 második felében jelenhet meg.

Az igazán érdekes viszont, hogy a Black Flag remake-et (ami Obsidian munkacímen készül), 2025 novemberében tervezték piacra dobni. Még ha ez a terv nem is jön össze, ez az információ arra utal, hogy a Ubisoft nyakig benne van a kalózos játék új változatának a fejlesztésében. A remake-et állítólag ugyanakkor szerették volna kiadni, mint az Invictus kódnévvel készülő, multiplayer AC-játékot.

Azonban úgy tűnik, hogy az Assasin’s Creed Shadows megkavarja a korábbi terveket. Az Insider szerint a szériát felügyelő producer, Marc-Alexis Côté szétküldött egy levelet a cégen belül, amiben azt írta, hogy a Shadows nemrég bejelentett csúszása „az Assassin’s Creed teljes menetrendjére hatással lesz,” vagyis elképzelhető, hogy emiatt tovább várunk a Black Flag remake-re is.

Forrás: Insider Gaming

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.