Külsőre nem biztos, hogy feltűnik a változás a redmondi cég konzoljában (leszámítva, hogy nincs Blu-ray meghajtó az All-Digital verzióban), de ha szétszedjük azt, felfedezhetünk pár újítást!
A lent beágyazott videóban Austin Evans megtekintette, hogy mi van az új modellek (Xbox Series X All-Digital, Xbox Series X Special Edition 2 TB tárhellyel) „motorházteteje” alatt. A legfontosabb változás az, hogy 6 nanométeres SoC (System-on-a-Chip = rendszerlapka) van a konzolban, ami képes ugyanarra az órajelre mint a nagyobb chip az eredeti Xbox Series X-ben, de közben kisebb feszültségen van, kevesebb hőt generál, és ennek következtében nem párakamrás hűtési rendszere van, hanem egy hagyományos hűtőbordája, és emellé nem párosul teljesítménycsökkenés. (Hosszabb távon ez még lehet másképp!)
Egy másik tényezőben is javulást hozott a modernebb technológia, ugyanis a 6 nm-es SoC fogyasztása készenléti állapotban és játék közben is alacsonyabb lett. Evans tesztje szerint az eredeti, 2020-as Xbox Series X modell a dashboardon állva 61W-ot fogyasztott, míg az Xbox Series X Special Edition 51-et, az Xbox Series X All-Digital Edition pedig 28-at. A Forza Horizon 5 futtatása közben nincs nagyobb eltérés: a 2020-as Xbox Series X 167W-ot fogyasztott átlagban, az Xbox Series X Special Ediition 156-ot, az Xbox Series X All-Digital pedig 151-et, és azonos hőfokokat és zajt mutatott fel a két újabb modell. Itt is hozzá kell tennünk, hogy idővel ez még változhat.
A 2 TB-os NVMe SSD az Xbox Series X Special Editionben nem rossz ötlet, hiszen ahogy haladunk a korral, úgy a játékok egyre nagyobbak szoktak lenni (mondjuk épp a Call of Duty: Black Ops 6 esetében nincs így, és erre a nap folyamán még vissza fogunk térni a hírekben), így nem egyszer láthatjuk, hogy egy AAA címnek 50 GB nem lenne elegendő.
Érdemes lenne egy év múlva visszatérni az új modellekre. Mennyire lesznek forróak és zajosak akkor?
Forrás: WCCFTech