MMO-féle raiddel bővül a Fallout 76! [VIDEO]

A Bethesda Game Studios (BGS) olyan frissítést kap, amit talán már a játék megjelenésekor biztosítani kellett volna a játékosoknak.

 

Tegnap először tartották meg a Fallout-napi közvetítést. Ebben közölte a BGS, hogy a Fallout 76 megkapja első valóban MMO-stílusú „játékvégi” raidjét, a Gleaming Depthset. Ez a decemberi frissítéssel fog megérkezni, és egy rejtélyes földalatti kutató laborról van szó az Ash Heap régióban, ahol korábban az Enklávé a radioaktív Ultracite-ot tanulmányozta. A labor elhagyatott, és tele van szörnyekkel és robotokkal. Öt nagy harcra kell készülni.

Négy, jól felszerelt játékos küzdhet meg a kihívásokkal a helyszínen. A végén az Ultracite Terror bukkan fel, amit a BGS a játék eddigi legnagyobb bossának nevezett, és nem kizárt, hogy a Fallout franchise eddigi legveszélyesebb ellenfeléről van szó. A Fallout 76 ezzel lépést fog tartani, ugyanis lehetővé fogja tenni, hogy négy csillagos, Legendary felszerelést is kraftolhassunk, és ez minden bizonnyal nagy segítség lesz a raid leküzdése érdekében.

Több MMO-féle újítás is érkezik a hat éve megjelent játékba. A játékoscímek két részből állnak, ezeket külön-külön szerezhetjük meg, és természetesen kombinálni is lehet őket, hogy egyediek lehessünk. A közösség kérésére a C.A.M.P. háziállatok is felbukkannak majd. Kezdésként egy kutya és egy macska fog csatlakozni a Fallout 76-hoz, és a bázisunkon fogjuk találni őket. Interakcióba léphetnek egyedi háziállat-tárgyakkal (például a kutya egy csonthalmazra vetheti rá magát). Természetesen meg lehet simogatni őket, és például a nyakörvüket testre lehet szabni.

A BGS hozzátette, hogy a játékosok számára a Ghoul karakterosztály 2025 elején érkezik. Ők immunisak a sugárzásra (sőt, gyógyulnak tőlük, és egyedi képességeket kapnak tőlük), nincsen éhség/szomj csíkjuk. Helyettük egy más, vadállati (feral) csík lesz, de ez néha hasznos lehet. Egyedi perk kártyák is lesznek. Egyes frakciók nem fogják szívlelni őket, de trükközni lehet majd valamilyen módon.

A Fallout 76 október 29-éig free-to-play hetet tart. A játék pénzneme, az Atom kedvezményesen kapható a játék boltjában, és a franchise mindegyik epizódja leárazást kapott mindenütt.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu