Két évvel a PC-s, illetve egy évvel az Xboxos megjelenés után a Fatshark PlayStation 5-re is elhozza a játékot, ami a PlayStation 5 Pro-t is támogatni fogja.
A PlayStation 5 port egy napon jön az ingyenes Grim Protocols frissítéssel, ami egy új játékvégi (endgame) módot, egy új küldetést, három új fegyvercsaládot, pár életminőség-javító funkciót, iletve egy, a második évfordulóra szánt eseményt is magával hoz. A Fatshark technológiai vezetője, Mikael Hansson a WCCFTech-kel beszélgetett el arról, hogy mit hoz a PlayStation 5 verzió magával, támogatja-e a cross-progressiont az összes platformon (nem kell váltás után újrakezdeni), és miért kellett ennyit várni a Sony konzolján a megjelenésre.
„Volt egy exkluzivitási megállapodásunk a Microsofttal, amely a Darktide Xboxos megjelenése után egy bizonyos időszakra szólt. Ez a kizárólagossági időszak azonban már jóval a Darktide PlayStation 5-ös megjelenése előtt lejárt. A jelenlegi, december 3-i PlayStation 5-ös megjelenési dátum annak az eredménye, hogy a fejlesztőcsapat felállított egy olyan szilárd ütemtervet, amelynek végére elkészülhetett a játék stabil PS5-ös verziója. A PlayStation 5-ös crossplay-jel való indítás legbonyolultabb részeit a Darktide mint projekt kezdeti szakaszában kezeltük. Elég korán eldöntöttük, hogy nem támaszkodunk semmilyen platformspecifikus hálózati megoldásra. Ez a munka tette lehetővé, hogy a crossplay-t Xboxon és Steamen is elérhetővé tegyük, így a PlayStation 5-öt is zökkenőmentesen integráltuk a környezetünkbe. A legtöbb technikai kihívás meglehetősen hasonló platformonként, például a különböző szülői felügyeleti funkciók támogatása és a crossplay-ből való kilépés lehetősége. Itt a Steam egy kicsit kilóg a sorból, mivel nem igényel ilyen funkciók támogatását. Ami a cross-progressiont illeti, jelenleg nem tervezzük annak bevezetését a Darktide-ban,” mondta Hansson.
Hogyan működik a DualSense kontroller a játékban? Erről is beszélt Hansson: „A haptikus visszajelzés számos, a fegyverkezeléssel és a karakter képességeivel kapcsolatos művelethez, valamint néhány környezeti hatáshoz és eseményhez kapcsolódik. Az érzés, ahogyan az eretnekeket lövöldözöd a Recon Lasgunnal, vagy ahogyan a Chainswordot pörgeted, különösen jó. Az adaptív ravaszok nagy szerepet játszanak abban, hogy mindezek összekapcsolódjanak. Ez a munka még időben elkészül a Darktide PlayStation 5-ös megjelenésére december 3-ára. A PC-s verzió haptikus visszajelzéssel ellátott DualSense kontrollerek támogatásán jelenleg nem dolgozunk.”
Hansson kitért a PlayStation Spectral Super Resolution alkalmazására is: „Miután a Darktide PlayStation 5-re való átültetésével kapcsolatos munka nagy része a végéhez közeledett, a PlayStation 5 Pro-s fejlesztés viszonylag könnyen ment. PC-n már támogattuk az olyan funkciókat, mint a DLSS/FSR/XeSS, így a PlayStation Spectral Super Resolution (PSSR) hozzáadása nem igényelt túl sok munkát. Most már több lóerőnk van ahhoz, hogy a játékosok nagyobb képkockákkal és gyorsabban robbanthassák az eretnekeket. A PSSR hozzáadása határozottan megváltoztatja a játékmenetet, hogy a frame rate-et feljebb tornázzuk, miközben a képminőség a lehető legjobb marad. Ez azt jelenti, hogy a PSSR nem tisztán hardveres, így azt kell mondanom, hogy az erősebb GPU az egyetlen hardveres funkció, amely igazán lenyűgözött minket.”
Arról is beszélt, hogy mekkorának látja a PlayStation 5 és a PlayStation 5 Pro közötti különbséget, és hogy miképp használják a PSSR-t: „A PlayStation 4 és a PlayStation 4 Pro közötti különbség hardveresen sokkal jelentősebb volt. Ennek az ugrásnak voltak előnyei és hátrányai is. A PlayStation 4 Pro erősebb CPU-val és RAM-mal rendelkezett, szemben a PlayStation 5 Pro GPU-növekedésével. Ahhoz azonban, hogy ezt az extra hardvert teljes mértékben kihasználja egy fejlesztő, sokkal többet kellett tennie, mint amikor több képkocka generálásán dolgozik nagyobb felbontás mellett. A túl sok/nagyon különböző hardver hozzáadása azt eredményezheti, hogy a különböző „generációk” jobban eltérnek egymástól, mint szeretnénk, ami azt eredményezheti, hogy egy játék szűk keresztmetszetet kaphat a két konzol közül a lassabbik miatt. A Vermintide 2 esetében is volt ilyen probléma; a konzolok nem tudtak annyi ellenséget használni mint a PC-s verzió. Teljesen más volt az ellenségek száma, és a játékokat minden platformon másképp hangoltuk, ami megakadályozta, hogy a Vermintide 2 esetében a crossplay szóba jöjjön. A PlayStation 4 Pro bizonyos mértékig megoldotta ezt a problémát, de mivel minden játékost támogatnunk kell, beleértve a PlayStation 4 felhasználókat is, akik technikai korlátokat tapasztaltak, sosem tudtuk teljesen kihasználni ezt az extra lóerőt.
A PlayStation 5 Pro elég gyors ahhoz, hogy kényelmesen 60 FPS-t tudjunk elérni PSSR-rel feljavított 4K-ban (a PC-s High preset megfelelőjén). A PSSR-t a kiegyensúlyozott móddal egyenértékűen futtatjuk, ami a belső felbontást 2258×1270-re teszi. A PSSR-t és a többi alternatíva egyikét sem tudjuk ugyanazon a platformon és hardveren futtatni. Felveszi a harcot a legjobb felskálázókkal, és biztosítja a várt előnyöket a játék számára,” tette hozzá Hansson.
Végül arról is beszélt, hogy mi a helyzet a sugárkövetéssel (ray tracing): „Nem helyeztük a hangsúlyt a PC-s sugárkövetési megoldások PlayStation 5-re vagy PlayStation 5 Pro-ra történő átültetésére. A költség-haszon arányt nem tartottuk kedvezőnek. A Darktide már most is átkozottul jól néz ki sugárkövetés nélkül nélkül is, a PlayStation 5 Pro esetében pedig a PlayStation 5 minőségi módjának megfelelő 60 FPS teljesítmény elérésére összpontosítottunk. Egyszerűen úgy találtuk, hogy a nagyobb frame rate jobban vonzza a Darktide-játékosokat mint a valamivel jobb megjelenés.”
A Warhammer 40K: Darktide a mai naptól érhető el PlayStation 5-re.
Forrás: WCCFTech