STEAM DECK HÍREK – A kínai cég bár hivatalosan még nem mutatta meg, hogy miképp fog az egyik (!) újgenerációs Lenovo Legion Go kinézni, már-már félhivatalos forrásból megtekinthetjük.
A lenti képek a Windows Centraltól származnak. A site hivatalosnak nevezi a képet, amelyet „a kiváló forrásaik erősítették és osztottak meg velük”, és tényleg úgy néz ki, mintha tényleg a Lenovo készítette volna azt. A korábbi, nem éppen hivatalosnak nevezhető konzolhéjas képek ezzel meg is lettek erősítve, és úgy tűnik, hogy a Lenovo az Asus ROG Ally példáját követve fehér színben dobhatja piacra a handheld PC-t.
Vannak azért változások: a nem leválasztható vezérlők (tehát nem követik a Nintendo Switch Joy-Conjainak stílusát), a menü és a nézet gombok a jobb felső sarokba lettek téve, egy tapipad helyett egy kis analóg kar van, egy-egy hátsó ravasz van mindkét oldalon, mindkét USB Type-C port a tetején található, kapunk előlapi hangszórókat is, és nincsen hátsó állvány. Kényelmesebb lesz fogni a handheld PC-t, és úgy tűnik, hogy a Lenovo most nem akarja a Nintendo Switch példáját imitálni. De éppen ez tette eltérővé a handheldet például a Steam Decktől…
Úgyhogy emiatt máshogy kell felkelteni a készülék iránt a figyelmet. A nevéből ítélve (S) ez a modell feltehetőleg az olcsóbb árkategóriával próbálja megnyerni a közönséget, de azért a Steam Deck és az Asus ROG Ally is meglepően olcsóan megvásárolható most, így ez nem lesz egyszerű feladat. A hardver alapját egy Rembrandt alapú AMD APU képezi. Ez kettővel régebbi generáció, de azt hallottuk már, hogy a Lenovo Legion Go újgenerációs hármasa az AMD Z2-es hardverből fog meríteni, így lesz, ami egy Hawk Point-alapú (előző generációs, és a mostani Lenovo PC is ezt használja), illetve egy Strix Point-alapú is (ez a legújabb technológia).
Már csak az lesz a kérdés, hogy mennyit fognak elkérni a készülékért.
Forrás: PCGamer, Windows Central