Miután a Deep Silver lemondott a Shenmue 3 kiadási jogairól, az Inin Games, az új tulajdonos mindent meg akar tenni, hogy több platofrmon is elérhető lehessen a játék.
Az Inin Games nagyon ki szeretné adni a modern platformokra is a Shenmue 3-at. Így a PlayStation 5-öt, az Xbox Series-et, illetve a Nintendo Switch-et is szeretné a célkeresztbe venni célplatformként (de még a Macet is megemlítik). Ezzel kapcsolatban hivatalos bejelentés nincs, egy Google-s kérdőív a kiadótól már látható, ahol megkérdezik, hogy melyik platformon látnánk szvesen a Shenmue 3-at, milyen grafikai és teljesítményhez kapcsolódó fejlesztést látnánk a játékban, illetve még azt is megkérdezi az új kiadó, hogy a Shenmue eddigi történelmében melyik is volt a kedvenc pillanatunk.
A kérdőívben a kiadó a következőket írja: „Tudjuk, hogy türelmetlenül várjátok a nyilatkozatunkat, és nagyra értékeljük a türelmüket. Az Ys Nettel való együttműködésünk nagyon gyümölcsöző volt, de minden részletet gondosan felülvizsgálunk. Ez a folyamat időt vesz igénybe, és köszönjük megértéseteket.” Mindenesetre a Shenmue a SEGA Dreamcast egyik fontos franchise-a volt, amikor 1999-ben elrajtolt a cég utolsó konzolján (a mini platformokat nem tekintjük újnak).
Sokan ezt a játékot tekintik az első valóban nyílt világú játékként, és rengeteg pénzt szántak a fejlesztésre: Suzuki Yu és csapata 47-70 millió dollárt költött el rá, illetve a marketingre. Ez akkoriban elképesztően nagy összegnek számított! A Shenmue 3 öt éve jelent meg PlayStation 4-re és PC-re, és bizony nem nagyon zárt le semmit sem, ami nem véletlen, mert Yu több epizóddal tervezett a kezdetektől fogva.
A Shenmue mindenesetre tényleg egy olyan franchise, ami egy kicsivel több figyelmet érdemelne, de azért azt se felejtsük, hogy mostanában nem nagyon lenne lehetőség arra, hogy 250-300 millió dolláros büdzsé álljon rendelkezésre a Shenmue 4 fejlesztése során. Ha ennyi lenne, akkor azt maximum egy olajsejk tudná finanszírozni, de még ebben is erősen kétkednénk.
Forrás: DualShockers, Google