TECH HÍREK – Kicsit furcsa épp tőlük ezt hallani, miközben ők azok, akik nem nagyon szokták betartani a szerzői jogokat (elég sok dolgot koppintanak).
Kína arra hivatkozva indított ilyen eljárást, mert 2020-ban egy felvásárlási megállapodással állítólag az Nvidia megsértette a monopóliumgátló törvényeket. Ezzel lényegében belevonta az ország az Nvidiát a közte és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háborúba. Nemrég az amerikai igazságügyi minisztérium (DoJ) vizsgálatot kezdeményezett a cég ellen annak mesterséges intelligenciára vonatkozó üzletága miatt, úgyhogy a szabályozókkal szemben nem nagyon van könnyű dolga a Jensen Huang vezette vállalatnak.
A kínai állami piacszabályozási adminisztráció vizsgálatot indított, mert az Nvidia állítólag megsértette-e a helyi monopóliumellenes törvényeket, különösen a Mellanox Technologies izraeli chipgyártó cég felvásárlásával. Ezt vásárolták fel „a zöldek” még 2020-ban, és a kínai szabályozóktól azzal a feltétellel kapott jóváhagyást, hogy a megállapodás nem diszkriminálja a kínai cégeket. A felvásárlás feltételei között szerepelt, hogy az Nvidia köteles volt a piaci versenyképesség fenntartása érdekében a hivatalos bevezetés előtt 90 nappal értesíteni a riválisokat az új termékekről. Azt is világossá kellett volna tennie, hogy termékei a kínai chipgyártókkal is működni fognak, hogy a partnerség ne befolyásolja a hazai piacokon elfoglalt pozícióját.
Bár a kínai szabályozó hatóság vizsgálata nem említi a vizsgált területet, a fejlemény mindenképpen aggasztó az Nvidiának, és ezt már a tőzsdén is tapasztalni lehet. Egy 2%-os csökkenést már elért a cég a tegnapi nyitáskor, és ez is egyértelműen az Egyesült Államok elleni lépés akar lenni (ahogy az is, amiről tegnap számoltunk be a hírekben). Hiába vezetett be a kínai piacra szánt (butított) videókártyákat az amerikai szankciók miatt, ez rontott az Nvidia és Kína MI-szegmensben ellért fejlődésein (hiszen Amerika korlátozza a hozzáférést).
Bár még kérdéses, hogy milyen eredményeket fognak előhozni a kínai hatóságok, szinte bizonyos, hogy valamilyen bírságot fognak kiszabni az Nvidiára, hogy ezzel a hazai gyártók lehessenek előnyben részesítve.
Forrás: WCCFTech