FILMKRITIKA – A Kézipoggyász egy feszült reptéri thriller, amely bár szórakoztató és izgalmas, messze nem ér fel a Még drágább az életed legendás színvonalához. Taron Egerton egy reptéri biztonsági őrt alakít, akinek a karácsony szelleme helyett egy halálos fenyegetéssel kell szembenéznie, miközben megpróbálja megakadályozni, hogy egy Novicsok-mérgezésre alkalmas poggyász feljusson egy járatra. Az eredmény? Egy kissé valószerűtlen, de helyenként lebilincselő Netflix-dráma.

Karácsony este a repülőtéren – mi baj történhet? Az efféle cinikus kérdés mindenki arcára mosolyt csalhat, aki valaha próbált az ünnepek alatt repülni, de talán senki nem érzi át jobban a helyzet groteszk humorát, mint Bruce Willis a Még drágább az életedben. Nos, a Kézipoggyász ennek a helyzetnek a feszült és helyenként groteszk oldalát mutatja be – igaz, jóval kisebb sikerrel.

Halálos csomag a szalagon

A címben szereplő poggyász nem mindennapi darab: egyetlen táska, amely annyi Novicsok idegmérget rejt, hogy egy kisebb városnyi ember életét követelhetné. Ez a halálos rakomány éppen az ellenőrző szkennerek felé halad, és ha valahogy nem szúrják ki, akkor egy gondosan kiválasztott járat utasai és személyzete válik a célpontjává.

A bűnbanda – akik szerint a „terrorista” kifejezés már túl elcsépelt – belső segítséget is igénybe vesz. Ethan Kopek, a Los Angeles-i reptér egy kevésbé jelentős biztonsági alkalmazottja (Taron Egerton) válik a célpontjukká. Az ő feladata lenne, hogy szemet hunyjon a halálos szállítmány felett, különben a bűnözők megölik várandós barátnőjét (Sofia Carson). A dilemmája nem is lehetne tragikusabb: hűséges marad a munkájához és az emberiességhez, vagy elárul mindent és mindenkit, akit fontosnak tart?

A film alapszituációja magával ragadó és kellően feszültséggel teli, bár az izgalom sokszor inkább idegőrlő szorongás formájában jelentkezik, mint valódi suspense-ként. Nézőként tudjuk, hogy Ethan nem törhet ki túl hamar ebből a reménytelen helyzetből, így végig azt figyeljük, hogyan próbálja magát egyre mélyebb csapdákból kivágni.

Ethan és a belső John McClane

„Ne gondolkodj” – szól a fülhallgatón át egy rideg utasítás, amelyet egy meg nem nevezett zsoldos osztogat. Jason Bateman hűvös, számító alakítása a film egyik erőssége: dermesztően nyugodt logikája és ragadozó tekintete gondoskodik róla, hogy a történet ne veszítse el a fókuszát.

Egy másik utasítás: „Ne csinálj semmit.” Természetesen Ethan mindent megtesz, hogy szembemenjen ezzel a parancssal, amikor magában felfedezi a belső John McClane-t, és átmegy az „őrült rohangálós” fázisba. Bár már több haláleset nyomja a lelkét, a gondolat, hogy még több száz ember vére száradna a kezén, végül arra sarkallja, hogy aktívan cselekedjen.

CGI-hisztéria vs. reptéri feszültség

A történet időnként kicsúszik a rendező kezei közül: például egy autós üldözéses jelenet a sztrádán teljesen felesleges CGI-túlzásokba fullad, amelynek hatása inkább röhejes, mint látványos. Ezzel szemben a reptéri jelenetek, a szűk, nyomasztó terekben játszódó események jóval erőteljesebbek. Jaume Collet-Serra, aki többek között a Non-Stop és a Sekélyes rendezője, most is megmutatja, hogy képes mesterien feszültséget építeni zárt terekben. Amikor azonban a nagyszabású akciójelenetekre kerül sor, hajlamos elveszíteni a kontrollt.

Danielle Deadwyler egy gyanakvó nyomozót alakít, aki próbálja felgöngyölíteni az események szálait. Deadwyler tehetsége vitathatatlan, de karaktere sajnos elvész a forgatókönyv logikai bukfencei között. A történet kénytelen egy irracionális döntést ráerőltetni, csak hogy ne hiúsuljon meg az izgalmakra kihegyezett légi csúcspont.

Karácsonyi csemege, ha nem számítunk hitelességre

Őszintén szólva, a Kézipoggyász nem a valósághűségre vagy a mélyebb gondolatokra helyezi a hangsúlyt. Ez a film arra készült, hogy egy hideg, csendes karácsonyi Netflix-estét feldobjon, amikor nincs kedvünk semmi komolyhoz. Ezen a szinten működik is: szórakoztató, gyorsan fogyasztható, mint egy jól megsütött krumpli – nem egészséges, de néha pont erre van szükségünk.

-Herpai Gergely „BadSector”–