SOROZATKRITIKA – Az Áttörés a Netflix megrázó, valós eseményeken nyugvó krimisorozata, amely egy 16 évig megoldatlan, brutális kettős gyilkosság rejtélyét göngyölíti fel. A széria kíméletlenül bemutatja a nyomozás útvesztőit, a gyászoló családok szívszorító fájdalmát és az idő könyörtelen múlásának lélekőrlő hatását. Bár nem pörög úgy, mint egy vérbeli thriller, az Áttörés mégis magával ragadó, elgondolkodtató utazásra invitálja a nézőt.

Nem lenne fair az Áttörés című Netflix-szériát thrillerként aposztrofálni, mivel a műfaj klasszikus, borzongató kelléktárának szinte minden elemét nélkülözi. De nem is hiányzik belőle semmi. Lisa Siwe négyrészes drámája egy olyan kettős gyilkosságot dolgoz fel, amelynek megoldására 16 évet kellett várni. A sorozat a tehetetlenségről is szól, arról az érzésről, amikor az ember a falba veri a fejét a frusztrációtól.

Ez baj lenne? Attól függ. Aki fordulatos, feszült krimire, olcsó hatásvadászatra számít, az csalódni fog. Az Áttörés nem az az a sorozat. Nincs is ilyesmire szüksége. Oskar Soderlund forgatókönyve hideg türelemmel, lépésről lépésre tárja fel két értelmetlen gyilkosság anatómiáját, a nyomozás rögös útját, azt a szívszorítóan üres másfél évtizedet, amikor a rendőrség egy helyben toporgott, majd a DNS-kutatások és a genealógiai modellezés hirtelen fejlődését, ami végül elvezette a hatóságokat a gyilkoshoz, másfél évtizeddel a bűntény után, a lezárás pedig meglehetősen prózai lett.

Remek karakterívek

Kicsit élcelődve elsüthetnénk megint azt a klisét, hogy itt az út a lényeg, nem pedig a végcél. És ez az utazás kellemesen emberi ívet kap, hála annak, hogy a készítők a kamerát azokra a kulcsfigurákra irányítják, akik személyesen és mélyen érintettek a gyilkosságokban, illetve a nyomozás alakulásában. Valójában erről szól az Áttörés: nem magáról a bűncselekményről, nem is a nyomozásról, vagy annak végkifejletéről, hanem azokról az életekről, amelyeket az erőszak, a gyász és a mindent felemésztő megszállottság örökre megváltoztatott, amíg az igazságszolgáltatás végül utol nem érte az elkövetőt.

A sorozat ihletője egy valós bűneset, Mohammed Ammouri és Anna-Lena Svensson brutális meggyilkolása, amely a mai napig a svéd kriminalisztika történetének második legnagyobb horderejű nyomozása volt, egyben az első, amelyet őskutatás, azaz genealógiai DNS-vizsgálat segítségével oldottak meg. Az ügyet Anna Bodin és Peter Sjolund dolgozta fel Az áttörés című tényirodalmi könyvükben, és Siwe sorozata is erre a műre építkezik, de a neveket és néhány részletet a készítők megváltoztattak. Fikciós, drámai köntösbe bújtatott elbeszélése egy megrázó, valós történetnek.

A sorozat adaptációjában az áldozatok Adnan (Marley Norstad), egy nyolcéves kisfiú, és Gunnila (Anna Azcárate), egy 56 éves asszony, aki lélekjelenlétét megőrizve közbe akart avatkozni, amikor látta, hogy a fiút a svédországi Linköping egyik utcáján brutális kegyetlenséggel halálra szúrják. Mindketten belehaltak a sérüléseikbe. Egy szemtanú, Karin (Annika Hallin) az utca túloldaláról farkasszemet nézett a gyilkossal, de őt a férfi furcsa módon békén hagyta, a nő emlékeit pedig a sokk és a trauma homályosította el.

Megszállottság és remény

A nyomozást vezető John (Peter Eggers – Gyors pénz) hamar a bűnügy megszállottjává válik, ami negatívan hat a terhes feleségével, Annával (Emelie Falk), majd később a kisfiukkal, Henryvel (Fabian Penje) való kapcsolatára is, ahogy telnek-múlnak az évek, és nem történik áttörés. Csak akkor kap új lendületet az ügy, amikor a genealógus, Per (Mattias Nordkvist) beszáll a nyomozásba, és forradalmian új módszerével, a családfakutatáson, azaz az őskutatáson alapuló DNS-vizsgálattal segít felgöngyölíteni a rég elfeledett részletekből származó, ígéretesnek tűnő nyomokat.

A speciális, időbeli ugrásokkal tarkított cselekményvezetés miatt az Áttörés szerkezete is rendhagyó. A történet a bűncselekménnyel és annak közvetlen utóéletével kezdődik, majd a játékidő felénél 16 évet ugrik előre az időben. A második etapban Per metódusának segítségével próbálják kézre keríteni a gyilkost, dacára a megannyi nehezítő körülménynek, mint például az adatvédelmi törvényeknek, a folyton változó, hivatali prioritásoknak, és annak a mind reménytelenebb délibábnak, hogy az elkövetőt valaha is sikerül megtalálni. Mindezt nem csupán John és a fiától egyre jobban eltávolodó kapcsolata, vagy a kollégák egyre sűrűsödő, sajnálkozó megjegyzései érzékeltetik – akik folyton arra biztatják, hogy engedje el az ügyet, és lépjen tovább -, hanem Adnan szülei, Elena (Helen Al-Janabi) és Saad (Bahador Foladi), a húga, Maya (Pevin Hannah Namek Sali), valamint Gunilla özvegyen maradt férje, Kjell (Per Burell) sorsának bemutatása is.

Nem lett elég mély

Az idő múlása és az általa okozott személyes károk alaposabb bemutatása nagyobb mélységet adott volna a történetnek. Azonban az Áttörés négy, egyenként körülbelül 40 perces epizódból áll, így a sorozatnak szűk időkeretben kell kibontania mind Per munkájának komplexitását, mind az érintett karakterek belső világát. Mégis, érdekes látni, hogyan forgatja fel a műfaji normákat a történet. Az új, zsákutcába torkolló nyomok nem hatásvadász félrevezetések, hanem a nyomozás küzdelmeit ábrázolják. Az elkövető személye sem az, akit végig ismerni vélünk, hanem egy magányos, jelentéktelen alak – tökéletesen illeszkedve a történet csendes, de fájdalmas konklúziójához. A gyilkos és egy ismert szereplő közötti kapcsolatra csupán véletlenszerű DNS-szintű rokonság derül fény, amely megerősíti Per alapelvét: mindannyian, valamilyen formában, összekapcsolódunk.

Mégis, csak az utolsó epizódban döbbentem rá, milyen mély hatással volt rám az Áttörés. Ez a rész tartalmazza az összes drámai lezárást, de ugyanúgy visszafogott, mint a sorozat egésze. Nincsenek benne harsány, díjvadász alakítások vagy érzelmi összeomlások, csak őszinte, csendes pillanatok. A lezárásról, a megértés közös pillanatairól és a régóta cipelt terhek részleges letevéséről szólnak ezek a jelenetek, amelyek igazán megindítóak. Furcsa módon épp az egyszerű, visszafogott tálalás az, ami ilyen hatásossá teszi ezeket a jeleneteket. Az Áttörés nem harsány, nem látványos, de ha engedjük, hogy a saját tempójában bontakozzon ki, mélyen megérinti nézőjét.

-Herpai Gergely „BadSector”-