TESZT – Copycat, avagy másolat. Nem véletlenül, ugyanis ilyen műfajú játékot már lehetett korábban látni, és mivel a Stray ezt megelőzőleg kb. ugyanezt kínálta, az elnevezés teljes mértékben passzol a macskaszimulátorra, amelyet a komolyabb linearitás és a korlátozott játékmenet súlyosan visszafogja, így ebből adódóan a Stray továbbra is minőségibb produktumnak tekinthető ehhez képest.

Nyilvánvalóan a vezetőség macskakedvelése miatt van szó erről a játékról, amelyet a Spoonful of Wonder fejlesztett.

Nem sandbox, így vissza is fogja a macskalandot

A Copycat nevében a cat is utal arra, hogy itt tényleg egy macska lesz irányítható. A narratíva kifejezetten lineáris, így ne számítsunk sok felfedezésre, és sok döntési lehetőség sem lesz. Vannak minijátékok, de ezt leszámítva a játékmenet mint olyan nem is nagyon létezik, de eőször egy idős hölgyet, Olive-ot irányítjuk a sztoriban. A macska elszökött, ezért ő felkeresi az állatmenhelyet, hogy válasszunk egyet. Közben pedig bealszunk, mert olyan lassan mozog. Lesz hat opció, kiválasztunk egyet, és őt visszük haza. Akárki is lesz, Dawn lesz a macska neve, és a kamera a váltások során felettébb követhetetlen tud lenni. Amikor Dawn irányítandó, egy külső nézetet kapunk, de amikor Olive-val lépünk interakcióba, ekkor ez belső nézetre vált (így például az asztalon hagyott maradék eltulajdonítása is ilyen perspektívában fog bekövetkezni). Realisztikus, korrekt 3D-s grafika van sok részletességgel a környezetben, a ház be van bútorozva és így Olive háttértörténete is megismerhető (fiatalabb kora, egy öregek otthona, illetve egy részvétnyilvánító kártya is látható), viszont annyi bizonyos, hogy hangja egyszerűen nem passzol kinézetéhez (fiatalabb). Kicsit hibásan mozog, mert néhol belelóg abba, amin közlekedik vagy fekszik. De ha ezen túl is tesszük magunkat, kevés az interakció.

Többnyire nyávogni lehet, meg asztalokra, ablakkeretekre ugrani, le lehet dönteni dolgokat… és néhol csak oldalnézetes Dawn-t kapunk, ám ekkor a háttértörténet bontakozódik ki a szomszédokkal (alkoholt fogyasztó magányos úr, vitatkozó férj és feleség, fiatal, egymással összeköltözött pár). A fő történet jól ki lett hangsúlyozva, de nem nagyon lehet szabadon mozogni, és néhol alaposan korlátoznak bennünket. Például a legelején nem lehet megúszni Olive megtámadását (karmolás vagy harapás). Steak az asztalon? Mindent le KELL lökni. Miért? A festékes résznél is tele kell mancsolni a házat. Egyszerűen éppen ez a korlátozás ront nagyon az értékelésen, ugyanis a játékmenetet és hangulatot egyaránt rombolja, bár emögött van azért indoklás is: Dawn előző családja. Ezért nem akar megint házhoz kötött lenni, és ezért szabotál mindent, nem akar háziállat lenni, hanem szabad szeretne lenni, ám nem számít arra, hogy Olive szeretete és gyengélkedő egészsége fordít mindenen. Röviden az a baj, hogy bár az eredmény jó, az út oda inkább mondható csapnivalónak mint megfelelően kivitelezettnek…

Új kapcsolat, régies problémákkal

A Copycat kis túlzással egy vizuális novella szintjét súrolja. A három dimenziós felfedezés kerete csak tényleg egy keret. Nem nagyon tudunk szabadok lenni, és amikor valamit tenni kell, akkor sem olyan biztos, hogy egyet is értenénk a kérdéses cselekedetekkel. Ennek ellenkezőjét viszont Dawn gondolatai képviselik. Ezek a szegmensek egészen jók, amikor nagy fehér betűkkel ki lehet olvasni, hogy mik az érdekesnek tekinthető helyszínek, és kissé… pimasz tud lenni, amikor véleményt formál pár dologról (például a fürdőszobában található szőnyegről). Kár, hogy nem sokat (sőt, úgy konkrétan semmit sem) lehet tenni ezeken a pontokon, de legalább meg lehet ismerni, hogy Dawn mit gondol, de ilyenkor nem szokott ő sem beszélni per se.

Van egy kis szinkron azért, mert egy narrátor megszólal. Olive szereti a természetfilmeket, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Dawn első napján leopárdok vadásznak a szavannán a képernyőn. Ezért Dawn el kíván menekülni, és ekkor a dokumentumfilm narrátora kezdi kommentálni az eseményeket, néhol háttérzenei kísérettel megspékelve. A soundtrack ezt leszámítva elég jó, mert a zongora egészen passzol a játékhoz, de néhol dobok és fúvós hangszerek is vannak. Néhol a környezet szürreálisan megváltozik Dawn álmaiban, és ez is tetszetős. A játék közepén (kb. másfél óra után…) hirtelen megváltozik minden, és Dawn saját magára kell, hogy támaszkodjon, de eközben fedezi fel, hogy mi mindent veszített el. Ekkor lesz pár harci jelenet QTE-kkel (macskák ellen), lesz egy üldözős szegmens (egy kutya üldözi), és egy hal elkapása is a feladatok között lesz. A baj ezekkel csak az, hogy túl későn, és túl keveset kapunk belőlük…

Macskarom

A Copycat azért kap mindössze 6/10-et, mert bár öröm látni a rövidebb játékokat is, de három óra sem kellett ahhoz, hogy végigjátsszuk. Ez, illetve a kevés interakció és a folyamatos nézetváltás egyszerűen zavaró tud lenni. Ha tetszett a Stray, egy próbát megér. De akkor is érdemes megfontolni, hogy érdekes-e. Máskülönben felejtős.

-V-

Kiadó: Neverland Entertainment, Nuuvem, Spoonful of Wonder
Fejlesztő: Spoonful of Wonder
Stílus: macska
Megjelenés: dátum: 2024. szeptember 19.