Beperelte az OpenAI vezérigazgatóját a testvére!

TECH HÍREK – Sam Altmant nem más rángatja a bíróságra mint a testvére, Ann Altman, és ez a kis családi vita nem valami kellemes (pláne, hogy ennyire nyilvános lett).

 

Ann Altman szerint a férfi 1997 és 2006 között rendszeresen bántalmazta őt. A keresetet az amerikai Missouri keleti régiójának körzeti bíróságán nyújtották be, Sam pedig egyenesen tagadta ezeket az állításokat. A rendkívül népszerű mesterséges intelligenciával működő chatbotnak köszönhetően hatalmas ismertségre szert tett Sam Altman számára nem idegen a reflektorfény, de ez a fajta figyelem a rossz szemeket is rá irányította. A CNBC arról számolt be, hogy a perben azt állítják, hogy Sam húgát éveken keresztül szexuálisan zaklatta, de ezeket az állításokat már korábban is megfogalmazta a Twitteren, ez az első alkalom, hogy bíróság elé állítják. Ann Altmant Ryan Mahoney képviseli, akinek illinois-i székhelyű irodája többek között szexuális zaklatásra szakosodott.

A perben Ann Altman esküdtszéki tárgyalást és 75 ezer dollár feletti kártérítést kér. Bár az alábbiakat nem erősítették meg, lehetséges, hogy Ann Altman kifejezetten esküdtszéki tárgyalást kért, mert az egyének szimpatikusabbak lennének az ügye iránt. Ettől függetlenül Sam Altman édesanyja, Connie, valamint testvérei, Jack és Max az OpenAI vezérigazgatója mellé álltak, azt állítva, hogy Ann bántó megjegyzéseket tett a családra, beleértve a testvérét is. Sam a Twitteren mutatta meg a nyilatkozatot, amely azt sugallja, hogy Ann esetleg gyors pénzkeresésre törekszik, vagymentálisan beteg, maga Sam pedig teljesen valótlannak bélyegezte ezeket az állításokat.

Nézzük Sam Altman közleményét: „A családunk szereti Annie-t, és nagyon aggódik a jólétéért. Hihetetlenül nehéz egy olyan családtagról gondoskodni, aki mentális egészségügyi kihívásokkal küzd. Tudjuk, hogy ezt sok, hasonló küzdelmekkel küzdő család jól megérti. Az évek során sokféleképpen próbáltuk támogatni Annie-t és segíteni neki a stabilitás megtalálásában, követve a szakemberek tanácsait, hogy miként lehetünk támogatóak anélkül, hogy káros viselkedéseket engedélyeznénk. Hogy érzékeltessük erőfeszítéseinket, havonta adtunk neki anyagi támogatást, közvetlenül fizettük a számláit, fedeztük a lakbérét, segítettünk neki munkalehetőséget találni, megpróbáltunk orvosi segítséget szerezni neki, és felajánlottuk, hogy egy vagyonkezelőn keresztül megvásárolunk neki egy házat (hogy biztos lakhelye legyen, de ne tudja azonnal eladni). Néhai édesapánk hagyatékán keresztül Annie havonta kap anyagi támogatást, amely várhatóan élete végéig folytatódni fog.

Ennek ellenére Annie továbbra is több pénzt követel tőlünk. Ebben a szellemben Annie mélyen sértő és teljesen valótlan állításokat tett a családunkról, és különösen Samről. Úgy döntöttünk, hogy nem válaszolunk nyilvánosan, az ő és a saját magánéletünk tiszteletben tartása miatt. Most azonban jogi lépéseket tett Sam ellen, és úgy érezzük, hogy nincs más választásunk, mint hogy ezzel foglalkozzunk. Az évek során azzal vádolta családunk tagjait, hogy helytelenül visszatartották apánk 401k pénzeszközeit, feltörték a wifijét, és „titokban kitiltották” őt különböző weboldalakról, többek között a ChatGPT-ről és a Twitterről. A legrosszabb állítása az, hogy Sam szexuálisan zaklatta őt gyerekkorában (másokról is ezt állította). Állításai az idők során drasztikusan megváltoztak. Újdonságként ehhez a perhez most már olyan esetekre vonatkozó állításokat is tartalmaznak, amikor Sam elmúlt 18 éves.

Mindezek az állítások teljesen valótlanok. Ez a helyzet mérhetetlen fájdalmat okoz az egész családunknak. Különösen gyomorforgató, amikor visszautasítja a hagyományos kezelést, és nekimegy a családtagoknak, akik őszintén próbálnak segíteni. Mindenkitől megértést és együttérzést kérünk, miközben továbbra is a tőlünk telhető legjobb módon támogatjuk Annie-t. Őszintén reméljük, hogy megtalálja azt a stabilitást és békét, amit keresett – Connie, Sam, Max és Jack,” írja a közlemény.

Nem ez ez az egyetlen per, ami érinti az OpenAI vezérigazgatóját. Még 2024 márciusában a Tesla és a SpaceX vezője, Elon Musk beperelte Sam Altmant és Greg Brockmant, a cég egyik alapító tagját, mondván, hogy szerződést szegtek. Musk megpróbálja megakadályozni, hogy az OpenAI profitorientált vállalkozássá váljon. Ami Ann perét illeti, valószínű, hogy Sam testvéreit és édesanyját beidézik a bíróságra, hogy beszámoljanak az 1997 és 2006 között történtekről, aminek elég konkrétnak kell lennie ahhoz, hogy elutasítsák ezeket a vádakat.

Ez nem hangzik valami jól.

Forrás: WCCFTech, CNBC

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu