A lengyel stúdió megerősítette azt is, hogy mikor fog megérkezni a Dying Light: The Beast is, úgyhogy a franchise rajongóinak lesz miért örülniük…
Eddig több mint 45 millióan játszották a Dying Light első és/vagy második részét, így a belső nézetes, nyílt világú zombiirtás után van érdeklődés. Két évvel ezelőtt azt hallottuk, hogy 30 millió játékost ért el a franchise első része, úgyhogy 15 millióval növekedett a tábor. Az utóbbi egy évtized alatt 67 milliárd zombi halt meg, és a játékidő összesen több mint 1 milliárd óra lett.
A franchise 10. évfordulója során mindkét játékban lesz pár-pár esemény a következő négy hétben. A Dying Light az első héten megkapja a HyperMode-ot dupla XP bónusszal, miközben a folytatás platformtól és régiótól függően akár 67%-os kedvezménnyel lesz megvásárolható az eddigi legnagyobb leárazásnak köszönhetően. A Dying Light ezen túl a Low Gravity, a Super-Crane és a Viral Rush eseményeket is megkapja, míg a Dying Light 2 játékosai a Pilgrim Outpost weboldalon keresztül új zsákmányokra tehetnek szert. A negyedik héten a Dying Light 2 megkapja a Tower Raid kooperatív roguelike módot, ami stabilan a játék részévé válik több környi tesztelés után.
A Dying Light első része hamarosan kap egy új patchet, ami javít a grafikán, a soundtracket újrakeverik, és Paweł Błaszczak, a zeneszerző még bővíteni is fog rajta. Persze a legtöbb tartalmat a Dying Light 2 kapja majd. Ennek megjelenés utáni támogatását öt évre ígérte a Techland, és most ennek a derekán jár kb. a játék. A frissített 2025-ös tartalmi menetrend kooperatív játékmenetre és a matchmakingre vonatkozó javításokat, új játszható Tower Raid karaktereket, jobb közösségi pályás támogatást, új lő- és közelharci fegyvereket, illetve egy új fegyverosztályt említ. Ezen túl a prológus még javítani fog, grafikailag és technikailag is lesznek újítások, de persze ingyenes felszerelések és kosztümök is lesznek.
A Dying Light: The Beast, amelyben Kyle Crane, az első rész főszereplője visszatér, nyáron fog megjelenni. További, még be nem jelentett projektek is készülnek a franchise-ban, beleértve a társasjátékokat, egy webképregény-sorozatot, és más, exkluzív repicuccokat (merchandise).
Forrás: WCCFTech