No Man’s Sky: újabb hatalmas frissítés; a Starfield elbújhat szégyenében! [VIDEO]

A Hello Games továbbra is ingyenes frissítésekkel bombázza a No Man’s Sky-t, és a legújabb tartalmi bővítés is ingyenes… ezek után a Starfield Shattered Space DLC-je (ami ráadásul fizetős) már-már nevetséges!

 

Worlds Part II néven fut a No Man’s Sky új frissítése, és most már kilencedik éve bővül a játék, miközben a stúdió a Light No Fire-ön is dolgozik. A világ még nagyobb lett az eddigiekhez képest, ugyanis sok naprendszer és planéta bukkant fel a játékban. Ezek új biómákat és felszínt kaptak, és ezek is arra várnak, hogy a játékosok felfedezzék azokat. A felszínbe is mélyen belenyúlt Sean Murray szorgos csapata, ugyanis az eddigiekhez képest sokkal részletesebbek lettek. Hegyek, szakadékok és víz is található.

Egy nagy újítás a No Man’s Sky: Worlds Part II-ben a gázbolygók felbukkanása. Ezek az eddigi bolygóknál tízszer nagyobbak, úgyhogy ezeket nem fogjuk pillanatok alatt körüljárni. A gázóriások a többi bolygóról is könnyen láthatóak lesznek, viszont a felszínen gyakran viharosak a körülmények, így nem lesz könnyű felfedezni őket, de nem véletlenül: ezek játékvégi (end-game) tartalmak, így kifejezetten izgalmas lesz közelebbről is megvizsgálni őket.

A Worlds Part II új funkciója a mélytengeri búvárkodás, ahol minden eddiginél mélyebbre merülhetünk a víz alatt. Új élőlényekkel is találkozhatunk az óceán mélyén, így például óriás tintahalakkal és csikóhalakkal is összefuthatunk, de jobb lesz óvatosnak lenni, ugyanis ezek az óceánok veszélyesek és ijesztő lehet a felfedezésük, mivel csak a vízben lévő korallok világítják meg őket. És ez csak töredéke a gigantikus (tényleg hatalmas) patch note-nak, úgyhogy a Hello Games tényleg oltári nagy frissítést tett a közönség elé.

Ezek után a Bethesda Game Studios és Todd Howard évente akar egy frissítést kiadni a Starfieldhez. Talán épp amiatt, mert látja a stúdió, hogy a Hello Games becsületesen bővíti a játékát… igaz, ők ingyenesen teszik.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu