Hironobu Sakaguchi nem kér a nyugdíjból – még egy játékot készít

„Az emberek kapzsi teremtmények, nem igaz?” A Final Fantasy atyja már a visszavonulást tervezte, de úgy érzi, van még benne egy utolsó projekt.

 

Hironobu Sakaguchi, a Final Fantasy szülőatyja, 2003-ban hagyta ott a Square Enix-et, hogy megalapítsa a Mistwalker stúdiót. Azóta változatos projekteken dolgozott, a nagyszabású RPG-ktől kezdve egészen a mobilos címekig. Korábban utalt rá, hogy a 2021-ben megjelent Fantasian – amely nemrég Director’s Cut verziót kapott Steamen – lesz az utolsó alkotása, mielőtt végleg visszavonulna.

Most viszont úgy tűnik, hogy még nem áll készen arra, hogy letegye a lantot. A The Verge-nek adott interjújában Sakaguchi elárulta: „Azt terveztem, hogy a Fantasian lesz az utolsó projektem a nyugdíj előtt, egyfajta búcsúlevélként.” Most, hogy a Fantasian Neo Dimension megjelent, úgy érzi, a játék immár teljes, ám ezzel együtt egy mélyebb gondolat is megfogalmazódott benne:

„A távoli jövőben, vagy talán akkor, amikor én már nem leszek ezen a világon, ez a játék akkor nyeri majd el valódi jelentését, ha valaki visszatekint az örökségemre – akár rám, akár a Final Fantasy-re.”

 

Még egy utolsó kaland

 

Sakaguchi bevallotta, hogy a Fantasian fejlesztési folyamata annyira élvezetes volt számára, hogy egyszerűen nem tudott elszakadni a csapattól. „Az emberek kapzsi teremtmények, nem igaz? Ezért most egy új projekten dolgozom ugyanazzal a csapattal, amely a Fantasian Neo Dimensiont készítette.”

A játék egyértelműen követi majd Sakaguchi korábbi alkotásainak stílusát, és céljuk egy olyan élményt létrehozni, amely méltó utódja lehet a Final Fantasy VI-nak. „Valami olyat akarunk alkotni, ami egyszerre régi és új. Ez lesz a búcsúlevelem második fejezete.”

 

A legenda utolsó mesterműve?

 

Sakaguchi pontosan tudja, mit csinál: ha valaki a Final Fantasy VI-ot emlegeti – amelyet a sorozat legjobb 2D-s epizódjaként tartanak számon, és sokak szerint máig a csúcspontja –, az garantáltan felkelti a rajongók figyelmét. Természetesen az időt nem lehet visszaforgatni, de a tény, hogy Sakaguchi épp ezen gondolat mentén tervezi utolsó nagy dobását, minden veterán játékost izgalomba hoz. Úgy tűnik, a nyugdíj valóban a gyengéknek való – ideje megismerni Kefka 2.0-t.

Forrás: PC Gamer

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu