TECH HÍREK – A kínai cég igyekszik továbbra is éllovas pozícióban lenni, és az új készülékével is ezt szeretné megtartani.
Az összehajtható készülékek piaca kezd egyre inkább bepörögni. Több cég is van, ami ilyen mobilt tervez kiadni, és itt van is tér kísérletezni. A Samsung volt az úttörő ezen a téren, és még mindig jó helyzetben van a dél-koreai vállalat, de a Huawei kezdi elkapni a fonalat. Több techóriás is arra készül, hogy kétszer is összehajtható készüléket mutasson be, a Huawei mindenkit meglepett azzal, hogy bemutatta a Mate XT Ultimate-et, ami először a hazai pályán jelent meg (már szeptember óta kapható ott a készülék).
A közönség viszont azt szeretné, hogy a Huawei ne csak Kínában értékesítse a Mate XT Ultimate-et, és erre reagált is a cég, ugyanis a Twitteren bejelentette, hogy február 18-án lesz egy Innovative Product Launch rendezvény, ami feltehetőleg a malajziai Kuala Lumpurban lesz megtartva. A lent megtekinthető videóban a Huawei a Mete XT Ultimate és a Mate X6 is látható. Mind a két készülék a tervek szerint 2025-ben fog megjelenni szerte a világon.
A Huawei még nem közölte, hogy a kétszer is összehajtható okostelefon mely országokban lesz kapható, és még az sem ismert, hogy mennyiért lehet majd megvásárolni azt. A WCCFTech becslése szerint 2800 dollár körüli összeget fog elkérni érte a kínai cég, és Európában ez több lesz (az amerikai árban nincsen áfa, és ehhez az importköltséget is bele kell számolni), úgyhogy kb. 3500 euró körül lesz errefelé értékesítve. (Forintban ez kb. másfél millió körül kezdődik majd.)
Korábban már látni lehetett, hogy a Huawei Mate XT Ultimate Kínában nem tökéletes minőségben jelent meg, és mivel kb. fél év el fog telni, mire a nyugati piacon is kapható lesz a cég készüléke, remélhetőleg a gyerekbetegségeket ki fogja tudni nőni a telefon.
Forrás: WCCFTech
Since the launch of Mate X in 2019, Huawei has redefined foldable technology, relentlessly pushing boundaries. The #HUAWEIMateXT #ULTIMATEDESIGN breaks traditional smartphone design, unfolding the future with this tri-fold innovation. pic.twitter.com/EeJyAdd6MR
— Huawei Mobile (@HuaweiMobile) February 5, 2025