TECH HÍREK – Az Apple továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy legyen okosszemüvege, de ennek önálló terméknek kell lennie, amikor az megjelenik.
Az Apple AR-szemüvege (AR = augmentált valóság) úgy lett volna megtervezve, hogy ezeket egy iPhone-hoz párosította volna az amerikai vállalat (ezzel rátolva a telefonra a számítási terhelést), ám ez úgy tűnik, hogy nem fog megvalósulni. Ehelyett a cég inkább az önálló, külső készüléket nem igénylő okosszemüveg fejlesztésére koncentrálna, ami így sokkal hordozhatóbb, továbbá könnyebben kezelhető lenne (és ezen egy módosított VisionOS futhat – erről már szó volt korábban a hírekben). Ez viszont plusz néhány évnyi fejlesztési idővel járhat, és az Apple kész meghozni ezt az áldozatot, mert nem akar még egy kudarcot valló terméket kiereszteni a felhasználók elé.
Az Apple Vision Pro után logikus lépés lenne a cégnek, hogy okosszemüvegekkel foglalkozzanak, hogy ez ugyanazokat a funkciókat kínálja mint a termetes és drága AR-headset, miközben kevésbé lenne zavaró a látványa is. Mark Gurman, a Bloomberg szerkesztője nem csak az iPhone SE 4-re tért ki a Power On hírlevelében (erről a nap folyamán már szó volt a hírekben), hanem az okosszemüveggel kapcsolatos tervekre is kitért. John Ternus, az Apple Vision Products Group új vezetője óvatosságot rendelt el az AR-szemüveg fejlesztésével.
„Mindenesetre úgy tűnik, hogy az Apple Vision Products Group új főnöke, John Ternus nem akar újabb bukást látni, így hát nem sieti el a dolgot és óvatos lesz. Úgy tudom, hogy az Apple hosszú távú célja az önálló AR-szemüveg marad, és a vállalat továbbra is dolgozik majd az alaptechnológián (például a kijelzőn és a szilikonon), hogy egy ilyen eszköz megvalósíthatóbbá váljon,” írta Gurman.
Ez a megközelítés indokolt, ugyanis az Apple Vision Pro kb. 500 ezer példányban jutott el a közönséghez, így ki lehet jelenteni, hogy a technológiai bravúrok csak egy bizonyos határig képesek biztosítani a termék sikerét. Az Apple nagy akadálya jelenleg a hardver. Meg kell akadályoznia a hardver túlmelegedését, miközben átlagon felüli akkumulátor-üzemidőt kell biztosítani. Olyan chip kell, ami legalább az A18 teljesítményét tudja, de 1/10 fogyasztás mellett. A TSMC, az Apple partnere ilyen kifinomult gyártási folyamatot még nem tudott elérni…
Ezért nem csoda, hogy pár év kell még a technológiához.