Kamiya Hideki is emberből van: legújabb játékának fogadtatásától elsírta magát!

A japán fejlesztő hiába lett ismert azért (is), mert a Twitteren rengeteg felhasználót tiltott le (nem egyszer pikírt megjegyzésekkel), hanem azért a játékai kapcsán is tapasztaltnak nevezhetjük.

 

Kamiya volt a Resident Evil 2 rendezője, és később egy olyan játékon dolgozott, ami eredetileg a Resident Evil 4 egyik koncepciója volt, de annyira eltért a Capcom IP-jétől, hogy végül létrejött a Devil May Cry. Ezután a Viewtiful Joe, majd az Ōkami következett. Ekkor távozott a Capcomtól, hogy a PlatinumGamesnél folytassa: először a Bayonetta, majd a The Wonderful 101 következett. Ám 2023 októberében távozott innen, és saját bevallása szerint azért lépett ki, mert ezt alaposan megfontolta, és ő továbbra is játékokon szeretne dolgozni.

Ám a The Game Awardson bemutatott Ōkami-folytatás mindenkit meglepett. Kamiyát főképp az, hogy a közönség hogyan fogadta ezt a bejelentést. Erről az IGN-nek így nyilatkozott: „Még most is, ha megnézem a YouTube-on a bejelentésre adott reakciókat, és megnézem az embereket, akik reagálnak a videóra, azon kapom magam, hogy együtt sírok a rajongókkal. És annyira boldog vagyok, hogy látom, ó, az emberek annyira örülnek, hogy ez a játék valóra válik. Ott lenni élőben a közönségben, és hallani az emberek reakcióit, és nem csak ezt, hanem azt is látni, ahogy az emberek utána a közösségi csatornákon reagálnak, olyan sokan várják ezt a címet. És nagyon meglepett és boldogabb voltam mint gondoltam volna, hogy az emberek ennyire várják ezt a játékot,” mondta Kamiya.

Az Ōkami folytatásáról még nem sokat tudunk. Ezt egy új stúdió, a Clovers fejleszti, és Kamiya befolyása eléggé nagy: a PlatinumGames több fejlesztője ide jött át, így lényegében visszatértek a Capcomtól távozók a japán céghez egy kisebb kitérő után. Kamiya amúgy azt javasolja, hogy az Ōkami Nintendo Wii portját ne játsszuk, mert ezt az amerikai Ready at Dawn fejlesztette… de vannak portok (PS2, PS3, PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch, PC…).

Reméljük, hogy hamarosan többet is megtudunk az Ōkami 2-ről.

Forrás: VGC, IGN

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)