Evil Genius 3: még a Rebellion vezérigazgatója sem tudja, hogyan alakulna!

Jason Kingsley, a Rebellion vezérigazgatója is még töpreng azon, hogy mi mást tudnának csinálni a bázisépítésen túl.

 

Az Evil Genius 2004-ben jelent meg (és mi itt írtunk róla). Ezt egy Facebookos spin-off, aztán egy mobilos játék követte. 2021-ben jött a folytatás, az Evol Genius 2: World Domination. Bár a PCGamer interjúja a Rebellion következő játékáról, az Atomfallról szól, kitért az Evil Genius 3 lehetőségére. Az első részt az Elixir Studios fejlssztette, és ezt Demis Hassabis alapította a Lionheadtől való távozása után. A stúdió 2005-ben be lett zárva, 2006-ban pedig a Rebellion felvásárolta a stúdió IP-it, beleértve az Evil Genius 2 törölt verzióját is.

„Nem fogom bejelenteni az Evil Genius 3-at, de igen, ez egy olyan brand, ami iránt rajongok. Ami abszolút vicces, hogy Demis Hassabis eredeti játéka volt, és ő most Nobel-díjas MI-szakértő. Demis, ha valaha is nézed ezt: helló, köszönöm, és sok szerencsét mindenhez, amit csinálsz! Elég vicces, hogy a játékokból átlépett a mesterséges intelligenciába, és hihetetlenül erős és nagy tudású szakértője ennek a területnek. Az emergens tulajdonságokkal rendelkező szimulációs játékok ötlete nagyon is része annak, amit csinálunk. Elég sok játékunk van, egy nagy múltú katalógus mint például a Lord of the Realms és a Lord of Magic IP. Én a Modern History TV YouTube-csatornámon a középkori dolgokkal és lovakkal foglalkozom, és különösen szeretném, ha egyszer valami középkorit csinálnék, még ha az csak ilyen fantasy is. Szeretnék ilyet csinálni. Ez is szerepel a felfedezendő dolgok és műfajok listáján…

De én szeretem a sci-fit. A hardcore sci-fit is. Így az Evil Genius mindenképpen ott van a sorban. De hogy mi mást tudnánk vele kezdeni mint egy bázisépítő játékot, ez a kérdés. Milyen más műfajokat tudnánk elképzelni ebből? Az ötleteken kívül jelenleg semmi sincs folyamatban. Ez úgy hangzik, mintha semmi sem történne, de ez nem igaz, mert az ötletek folyamatosan szaporodnak. Miközben most adjuk ki az Atomfallt, rengeteg játékon dolgozunk, amelyek a következő években fognak megjelenni, és olyan ötletekkel is előállunk, amelyeket a következő néhány évben kezdhetnénk el olyan játékokhoz, amelyek több év múlva fognak megjelenni, érted? Szóval ez egy ilyen gördülő üzlet, hogy folyamatosan új játékok jöjjenek,” mondta Kingsley.

Középkori Evil Genius? Érdekesen hangzik…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)