Tesla: még a cégben nagyban bízó elemző is megfelezte tőzsdés előrejelzését!

TECH HÍREK – Elon Musk cége előtt szerinte sötét napok állnak, úgyhogy a Tesla sorsa finoman szólva is még eléggé érdekes lehet.

 

A Tesla részvényei idén eddig mintegy 40%-kal zuhantak a Kínából kiinduló kemény versenyhullám, valamint az Egyesült Államokban és az EU-ban politikai indíttatású bojkottok miatt. Egy, a Teslában alaposan bízó elemző is már-már feladhatta az utolsó kenetet, ugyanis közel a felére csökkentette az egykori egekbe szökött árfolyamcélját. Dan Ives, a Wedbush elemzője 42,7%-kal, 550 dollárról 315-re csökkentette a Tesla részvények árfolyamcélját, miközben megtartotta a részvények általános Outperform (túlteljesítő) besorolását.

Bár Ives azt állítja, hogy a Teslával kapcsolatos hosszú távú bika nézete továbbra is fennáll, elismeri, hogy ez az igazság sarkalatos pillanata Musk számára, hogy megfordítsa a dolgokat, vagy sötétebb napok jönnek. Ives szerint az elmúlt évtizedben Musk és a Tesla egyik legnagyobb támogatói közé tartozott munkahelye (a Wedbush), de ez a helyzet nem fenntartható, és a Tesla márkája politikai szimbólumként napról napra szenved. Hozzátette, hogy Musk már sokszor állt háttal a falnak, és minden alkalommal a Tesla megerősödve kijött a nehéz helyzetből, de ez lehet az egyik legnagyobb kihívás, amin valahogy fordítani kellene.

Musk a közelmúltban a német lakosság nagy részét elidegenítette magától azzal, hogy a közelmúltbeli választásokon erőteljesen támogatta a szélsőjobboldali AfD-t, és eközben az Egyesült Államokban Musk DOGE-vel (kormányzati hatékonysági osztály) kapcsolatos tevékenységei továbbra is politikai éket vernek a Tesla márkaképébe. A Tesla kiszállításai többéves mélypontra zuhantak 2025 első negyedévében: az EV-óriás mindössze 336681 darabos eladást tudott felmutatni a nemrég zárult negyedévben, szemben a 377600 darabos várakozással. A cég készletszintje a 2024 negyedik negyedévének végén mért 77330 darabról 103264 darabra emelkedett 2025 első negyedévének végére annak ellenére, hogy az EV-óriás gyártósorain a Model Y Juniper bevezetése előtt az átépítés miatt hosszabb ideig tartó leállás volt.

Innen nehéz lesz fordítani.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)