A Tamriel Rebuilt hatalmas frissítést kapott, így a The Elder Scrolls harmadik része sincs elhanyagolva, miközben sokan a negyedik rész nemrég megjelent remasterével játszanak.
A The Elder Scrolls III: Morrowind kétségtelenül klasszikus, belső nézetes szerepjáték, ám nem aratott akkora átütő sikert, mint amekkorát a Bethesda várt volna. Technikailag ugyan Morrowindben játszódott, de a játék világa kizárólag a vulkanikus Vvardenfell szigetére korlátozódott. A kontinens gyakran szóba került, ám soha nem juthattunk el oda. Ezt a hiányosságot orvosolja a Tamriel Rebuilt projekt: ez a monumentális megamod évtizedek óta készül, és célja, hogy Morrowind teljes régióját játszhatóvá tegye, városokkal, karakterekkel és küldetésekkel bővítve az élményt.
Ezen a héten a fejlesztők kiadták a kilencedik, egyben eddigi legnagyobb frissítést, a Grasping Fortune-t, amely egy hatalmas, új területtel bővíti a térképet – benne talán az egyik legsűrűbben megalkotott fantasy várossal, amit valaha láttunk egy RPG-ben. Egyedül ennek a régiónak a kidolgozása hét évet vett igénybe! A Grasping Fortune Vvardenfelltől délre, egészen Morrowind határvidékéig terjeszti ki a térképet, központi eleme pedig Narsis városa, a dekadens Hlaalu-ház hatalmi központja.
270 küldetés, 140 dungeon, 2500 NPC – csak egy városban
Narsis egy pezsgő kikötőváros, amely a kereskedelem és a bűnözés központjaként működik. Akár bűnözőként ténykedünk itt (például a Ja-Natta tagjaként), akár nem, unatkozni biztosan nem fogunk. A mod csapata csak ebben a régióban 270 új küldetést és 140 dungeont helyezett el. Több mint 200 épület belseje teljesen bejárható, és egy kiterjedt csatornarendszer húzódik végig a város alatt. Összesen több mint 2500 egyedi NPC szerepel az új régióban, ebből 1100 csak Narsis városában. Összehasonlításképp: az eredeti Vvardenfell területén összesen 2824 karakter volt elosztva jóval nagyobb térségen.
Az új frissítés tehát lényegében akkora, mint maga az alapjáték. Ha érdekel a mod, keresd fel a Nexus Mods oldalát. Érdemes mellé telepíteni az OpenMW-t is, amely egy modern source port, és a Tamriel Rebuilt hivatalosan is támogatja. Ha ez nincs, akkor a Morrowind Script Extender is megteszi.
Forrás: PCGamer, Nexus Mods, OpenMW



