A Nintendo harca a kalózkodás ellen a Switch 2-n is folytatódik. A japán vállalat frissítette a felhasználási feltételeket: aki „engedély nélküli használatot” követ el, annak akár a konzolját is végleg letilthatják.
A Nintendo Switch 2 erősebb hardverrel, új közösségi funkciókkal és exkluzív játékok egész sorával igyekszik forradalmasítani a játékélményt. Egy dolog azonban változatlan marad: a Nintendo kíméletlen hozzáállása a kalózkodással szemben. A vállalat eddig sem habozott drasztikus lépéseket tenni, hogy megvédje szellemi tulajdonát – most pedig új szintre emelte a stratégiáját a felhasználói feltételek frissítésével.
A Game File szerint a Nintendo több régióban is módosította a felhasználási feltételeit, olyan záradékokat beemelve, amelyek lehetővé teszik a digitális játékok vagy akár teljes konzolok letiltását, ha „engedély nélküli használatot” észlelnek. Az új megfogalmazás szerint olyan tevékenységek, mint a visszafejtés, az engedély nélküli terjesztés vagy a módosított hardverek használata komoly szankciókat vonhat maga után. Az Egyesült Államokban még szigorúbb a szöveg: a Nintendo ott nyíltan kimondja, hogy a szabályszegés miatt a konzol vagy a fiók akár „véglegesen használhatatlanná” válhat.
Adatvédelmi változások és hangfelvételek
A frissítéshez kapcsolódik az adatvédelmi szabályzat módosítása is, különösen a Switch 2 új Game Chat funkciója kapcsán. A Nintendo megerősítette, hogy jogosulatlan viselkedés bejelentése esetén maximum háromperces hang- és videófelvételeket tárolhat – de ez csak a felhasználó előzetes hozzájárulásával történhet. A cél egy „biztonságos és családbarát” környezet fenntartása, de a rendszer már most vitákat váltott ki az adatkezelés és moderáció határait illetően.
Yuzu, Citra, Ryujinx – a Nintendo nem felejt
Több mint egy évvel ezelőtt a Nintendo pert nyert a legnépszerűbb Switch-emulátor, a Yuzu ellen, amely lehetővé tette, hogy olyan játékokat, mint a Zelda: Tears of the Kingdom, megjelenés előtt több mint egymillió alkalommal illegálisan letöltsenek. Az emulátor készítői végül 2,4 millió dollár kártérítést fizettek és bezárták a Citra nevű 3DS-emulátort is. A Ryujinx hasonló sorsra jutott: néhány hónappal ezelőtt szintén bezárták.
Forrás: 3djuegos



