A nagy N megerősítette, hogy sok first-party, azaz belsőleg fejlesztett játéka nem Game-Key Card formátumban lesz fizikai állapotban kapható.
A japán cég azt állítja, hogy a saját fejlesztésű, Nintendo Switch 2-re tervezett játékok, például a Mario- vagy Zelda-játékok esetében a vállalat „nem tervezi” a Game-Key Card kazetták használatát. Ezt a nagy N a Nintendo Life-nak erősítette meg. Ez mit is jelent pontosan? A Game-Key Cardos megjelenés olyasmi, aminek nem mindenki örül, ugyanis kissé spórolósnak lehet nevezni a Nintendo ezen húzását.
A Nintendo Switch 2 Game-Key Card fizikai verziói olyan kazetták, amelyeket a boltokban vagy online is meg lehet vásárolni ugyanúgy, mintha a játék hagyományos fizikai verzióját vennénk meg. Ám ezek semmilyen módon nem a megvásárolt játék másolatai. Nincsen rajtuk játékadat, csupán egy kulcsot tartalmaznak, a megvásárolt játék pedig digitális letöltés útján telepíthető a nagy N következő generációs hardverére. Azaz: ez nem olyasmi, amit bármikor elővehetünk és játszhatunk letöltés nélkül (ilyen lesz például a Cyberpunk 2077 is, ami tegnap fordult meg a hírekben).
Ezt már láttuk korábban a PlayStation és Xbox játéklemezeknél, valamint néhány Nintendo Switch-játéknál, amelyeknél a játék adatainak csak egy korlátozott része van a kazettán, a többi pedig letöltést igényel. Ez azonban nem akadályozza meg a játékosokat abban, hogy egészen új módon háborodjanak fel a Game-Key Cardok miatt. Legalábbis egyelőre arra számíthatunk, hogy az olyan játékok, mint a Mario Kart World, a Donkey Kong Bananza és a következő 3D Mario játék mind-mind rendes fizikai kiadásban fognak megjelenni, ahol a játék a boltban vagy online megvásárolható kazettán van, nem pedig csak egy digitális letöltéshez szükséges kulcsot kapunk a pénzünkért.
Persze ez nem jelenti azt, hogy hosszabb távon is ehhez fog-e ragaszkodni a Nintendo, mert lehet, hogy később elkezdenek spórolni a kazettákon, ami a játékmegőrzés tekintetében lesz kissé hátrányt okozó döntés a japán cég részéről. Sok külsős kiadó biztosan a Game-Key Cardok felé fordulnak majd.
Forrás: WCCFTech, Nintendo Life



