TESZT- Elképzelted valaha, hogy milyen is lenne, ha Matrix szerűen feltölthetnéd a tudatod a videojátékok világába? Milyen is lenne hátrahagyni a mindennapok szürke problémáit, és eposzi tetteket végrehajtani a digitális világban? Elfeledni a munkát, iskolát, családot és csak az igazán fontos küldetéseknek élni? Bolygókat, országokat felszabadítani, vagy éppen elfoglalni, népeket, fajokat egyetlen csapással kiirtani méghozzá mindezt büntetés nélkül? Milyen lenne ha csak attól kellene félnünk, hogy halálunk esetén egy – már hátrahagyott – ellenőrzőpontig kerülnénk vissza, és nem érne véget az életünk. Soha…

Jó lenne, vagy azért egy idő után kifordulna magából ez a világ? Kezdetben bizonyára mindenki nagyon élvezné a következményektől mentes öldöklést, a világok megmentését, ám egy idő után bizonyára elkezdenénk hiányolni a való világ egyszerűnek tűnő problémáit, a mindennapi „hadviselést” a normalitások talaján, a munkahelyen, iskolában, otthonunkban. Hiányozni kezdene családunk, barátaink, embertársaink társasága, azonban a kék kapszulát elégséges volt egyetlen egyszer elfogadnunk! Többet nem ereszt el minket a digitális világ!

Christopher Brookmyre elképzelte!

Az 1968-ban született Skót író 2013-ban megjelent regénye nagy sikereket ért el a science-fiction műfajában, mivel újra elővette azt a témát, amivel annak idején az Arcade, a Tron de még Stephen King Fűnyíró Embere is foglalkozott. Most pedig a nagysikerű Skót író, nem csak hogy könyvet jelentetett meg a témakörről (bár ez még 2013-ban esett meg), de szerzeménye alapján még egy videojátékot is készített a nagyérdeműnek, hogy átélhesse mindazt, amiről a Bedlam-ban olvasott.

Aki pedig már olvasta a könyvet annak bizonyára könnybe lábad a szeme mikor megtudja, hogy a program már elérhető!
Akik pedig még nem ismernék a történetet, azok képzeljenek el egy világot, ahol minden általuk ismert játék összefut, ahol egy cyborg-ot irányítva egyik játékból a másikba ugrálhatunk, hogy küldetéseket hajtsunk végre, és végigcaplassunk Christopher történetén. A programban olyan játék stílusokat érintünk, amiket a Quake világa, a Medal of Honor vagy épp a Pac-Man ihletett, de több klasszikus is feltűnik még a színen. Az egymásba nyíló játékvilágok pedig nagyszerűnek tűnhetnek azoknak a szemeknek, akik maguk még nem próbálták Brookmyre játékát.

Az óperenciás tengeren is túl…

Amikor legelőször belegondoltam, hogy mi sülhet ki a Bendlam koncepciójából ördögi tekintettel dörzsölgettem a tenyerem, mivel az alapmű remek táptalajt szolgáltatott volna egy olyan programnak, amit még 20 év múlva is emlegethetnénk. Az egyik játékból a másikba való ugrándozás (aminek a lehetőségét én a Rontó Ralph című animációs filmben szerettem meg), egy jól megírt történet felfedezése, fantasztikus karakterek megismerése, mindez pedig az általam annyira szeretett Brookmyre féle fekete humorral ötvözve egy igazán ütőképes cím álomképét festette elénk. Azonban úgy tűnik, hogy a RedBedlam fejlesztőcsapata egy cseppet túlvállalta magát a projekttel.

A 2001-ben alapított fejlesztőbrigád leginkább a dPals.com-ról (virtuális környezetbe helyezett közösségi hálózat 8-13 éves gyerekeknek) és a The Missing Ink-ről (ingyenesen játszható MMORPG, játékosok által kreált világokkal, PC, MAC platformokra és böngészőkre), lehet ismerős, de ők készítették el a Roma Victor – Historical 3D Virtual World című programot is, aminek segítségével az ókori Róma világába csatlakozhattunk be és kalandozhattunk kedvünk szerint.

Persze egyik alkotás sem hozta meg az áttörést a csapatnak, és meg kell mondjam, engem a Bedlam-al sem sikerült elkápráztatniuk!A mese persze az volt, hogy minden energiájukat, minden tudásukat belefektetik majd a projektbe, viszont ez valahogy nem úgy sült el mint ahogy azt Christopher Brookmyre megálmodta.

A játékban rengeteg hiba van, elsősorban ezek a mesterséges intelligencia lükeségei, a bugos pályák, és persze az ortopéd tűzerő amivel rendelkezünk. De mindezt menten kibontakoztatom, de ez előtt had jegyezzem le már itt, hogy mindaz aminek a Bedlamot ezidáig hittük, az csupán mese, citrom ízesítésű tejszínhabbal a tetején ami savanykás ízt hagy maga után a szánkba és durva fintorokat az arcunkon.

Kicsi a rakás nagyot kíván!

Muszáj külön foglalkozzak azzal a problémával, aminek láttán én magam teljes mértékig elterültem a kanapén és úgy röhögtem kínomban, hogy a szobában tartózkodók mind-mind szúrós tekintetüket szegezték rám. A mesterséges intelligencia jó ha 10-en pár éve volt annyira buta, mint amilyen most a Bedlam-ban, és meglehet, hogy ez a retro-feelinget szolgálja csupán de tényleg időközönként már én feszengtem miatta a készítők helyett.

Az a jelenet, amikor a rámpa alatt (a játék szinte legelején) három darab ellenfél egymás fején állva próbálkozik a likvidálásunkkal, meg sem próbálva megbontani az emberi oszlopot, komolyan felbecsülhetetlen. Elsőre nem értettem a jelenetet, majd visszatöltés után szembesültem a ténnyel, hogy az útvonala az ellenfeleknek ugyan az volt, és mind hárman ugyan oda estek. Nemes egyszerűséggel az a tény, hogy felettük/alattuk egy másik karakter volt, meggátolta őket minden mozgásban.

És nem csak ez a gond velük. Ha nem a készítők által meghatározott útvonalon közlekedünk, hanem kicsit eltérünk attól, akkor az ellenfeleinket irányító script egyszerűen nem aktiválódik, így volt rá példa, hogy a katonák mögé sikerült kerülnöm karnyújtásnyira. Ott pedig elkezdődött a virtuális Project X, ugráltam, lövöldöztem, késelgettem a levegőt körülöttük, ők azonban egy tapottat sem voltak hajlandók megmozdulni, amíg szembe nem kerültem velük. Nem olyan régen a kezembe került a RETRO feliratot viselő lemezem, amiről előtúrtam a DOOM első részét és valahogy még abban is sokkalta okosabbnak érződnek az ellenek mint a Bedlamban.

A pálya bugok pedig egyszerűen idegtépőek mindvégig. Egy-egy ponton elveszítve karakterünk irányítását lezúgunk egy magasabb pontról, beleesve a „program csapdájába” elveszítjük mozgásképességünket, mivel egy láthatatlan fal gátolja a továbbhaladásunkat. Ez a jelenet úgy néz ki, hogy elkezdünk lecsúszni a sziklaszirten, beleakadunk a szellemfalba, a karakterünk visszább pattan pár centit, majd újracsúszna de megint visszapattan. Ez ismétlődik egészen addig amíg nem sikerül valami csoda folytán kipattannunk az ördögi körből, vagy vissza nem töltjük az előzőleg mentett játékállást.

Ha szeretsz olvasni…

A játék igazából csak azoknál fog ténylegesen eredményesen teljesíteni, akik már olvasták Christopher Brookmyre azonos című regényét, mivel a történetet a program időnként idegesítően szűken tálalja elénk, így nagyon sokszor értetlenül állunk az események előtt. Az általunk megszemélyesített Heather Quinn aki a játékban Athena szerepét tölti be (nem olyan összetett mint amilyennek hangzik, csupán játék a játékban, ami megint csak a játékban, amolyan Eredet feeling), csapdába esik a videojátékok világában, célunk pedig az, hogy kiszabaduljunk a digitális Alcatrazból. (Persze nem szó szerint). Ez eddig még egyszerű is, viszont az, ahogy mindezt feltálalja elénk a játék, annyira érthetetlen és követhetetlen időnként, hogy az megbocsáthatatlan, tudva azt, hogy mi lehetett volna a programból!

A dialógusok butácskán megfogalmazottak, bár ezzel erősen kontrasztos a szinkron, mivel az fantasztikus lett. A probléma csupán az, hogy a párbeszédek – amiknek a történetet kellene előre mozdítaniuk – annyira idióta módon lettek megfogalmazva, hogy minimum két szabályt kell felállítanunk azok számára, akik próbára tennék magukat a Bedlamban;
1. Kifogástalan Angoltudás! – Ha ez meg is van, a felirat szintén kötelező!
2. A háttéranyagok, azaz a könyv ismerete, mivel el fogunk veszni a történetben!

Sajnos önmagában a Bedlam nem is képes hozni azt a hangulatot, amit egyébként a könyv képes megteremteni az olvasói körében. Ennek oka pontosan azok a problémák együtthatása, amikről már írtam. Nem vagyunk képesek azonosulni a szereplővel, mivel nem ismerjük meg túlságosan, és a folyamatosan nyúl módjára ugra-bugráló világrendszer is kiránt minket felépülő hangulatból, amit azután nem próbál meg újraépíteni a program, hanem onnan próbálja folytatni ahol félbeszakadt. Ez pedig nagyon sokszor kizökkentett és unalmassá vált tőle a Bedlam.

Az egyetlen ami ezen a téren képes megállni a helyét a programban az a humor, sokat derülhetnek azok, akik átszenvedik magukat az egyes pályarészeken. A „gamer-poénok” amiket csak az ízig-vérig gamerek értenek „meghitt” hangulatot varázsolnak időnként a játékban, amiért köszönet Brookmyre-nek. Viszont sajnálatos módon a sötét-humor sem képes kiengesztelni minket a problémás irányítás, a rosszul kezelt történet, a bugok és az emberi totem-oszlopok miatt.

Bad Faction

Nem egy katasztrofális program, viszont tényleg csak azoknak tudom tiszta szívvel ajánlani akik otthonosan mozognak a kortárs irodalomban, és olvasták már – vagy legalábbis a játék beszerzése előtt tervezik – Christopher Brookmyre Bedlam című könyvét, mert a hangulatot csak az írásos háttéranyag ismeretében vagyunk képesek teljes mértékig felvenni. Bár ez sem fogja meggátolni a programot abban, hogy kizökkentsen minket a butaságaival, viszont a könyv ismeretében sokkal könnyebben találunk majd vissza a Bedlam mezsgyéjére. A játék egy nagyon jóindulatú próbálkozás, viszont bosszantóan alacsony színvonalú a kivitelezése, ami miatt a komplett koncepció elhasalt a szememben. Pedig sokra vihette volna…

-Kese-

Kiadó: RedBedlam

Fejlesztő: RedBedlam

Stílus: Akció

Megjelenés: 2015 Október 13