Mike Pondsmith, a Cyberpunk alkotója szerint inkább olyan érzést kelt a CD Projekt RED (CDPR) játéka, amelyben Chicago tért rossz útra.
A Cyberpunk 2077 folytatását néhány évvel ezelőtt jelentették be egy befektetői prezentáció során, de csak annyit mondtak, hogy a fejlesztés még korai stádiumban van. Azóta nem sokat hallottunk a Project Orionról, de itt jön a képbe Pondsmith. A Digital Dragons rendezvény részeként a Tvgry-nek adott interjúban Pondsmith a Cyberpunkkal kapcsolatos történetéről beszélt a kezdetektől a Cyberpunk 2077 fejlesztésén át a Project Orionig.
„Sok időt töltöttem beszélgetéssel az egyik környezetvédő sráccal, és ő magyarázta el az új helyet az Orionban, amit meglátogatunk. Emlékszem, hogy ránéztem, és azt mondtam, hogy értem az érzést, amit ezzel akar elérni, és ez tényleg működik. És nem olyan, mint a Blade Runner, inkább olyan, mintha Chicago elromlott volna. Szeretem a Blade Runnert (Szárnyas fejvadászt). Az a kedvenc filmem. A műfaj nagyon hiánypótló volt, amikor mi kezdtük. Azt hiszem, ez részben annak köszönhető, hogy a műfaj kiforrott, és azt is szeretem, amit a CD Projekt csinált, ami újradefiniálta a Cyberpunkot – nem csak a Blade Runner volt az. A folytatásban valószínűleg nem veszek részt annyira, de ez azért van, mert van valaki, aki segít nekem. Van egy dizájner a csapatunkban, és Jay az a srác. Ő ugyanannyit beszél a CD Projektes srácokkal mint én, szóval ez sok mindenre felszabadít engem,” mondta Pondsmith.
A balul elsült Chicago meghatározás izgalmasan hangzik. Egy Cyberpunk-játék, amely annak a városnak az összetákolt városi környezetében játszódik az összes vasúttal, befagyott folyóval és ipari telephellyel, nagyon jól hangzik, és pontosan az a fajta új hely, amit valószínűleg sokan szívesen felfedeznének. Ez remek alternatívának tűnik az ikonikus Night City-vel szemben, amely elegáns, de rikító volt a neonreklámjaival és üvegfelhőkarcolóival. A Cyberpunk egy ipariasabb, belakottabb felfogása remek ötletnek tűnik.
Forrás: PCGamer



