Borderlands 4 – Minitérkép nem lesz, de harci radar igen! [VIDEO]

A Gearbox végül kompromisszumot kötött: a megszokott minitérképet kihagyják a Borderlands 4-ből, de a játékosok igényeire reagálva egy harci radar mégis bekerül – miközben a Kairos bolygón forradalom készül.

 

A navigációs eszközök hiánya komoly vitákat váltott ki, amikor a Borderlands 4 korai felvételein látszott, hogy nem lesz minitérkép a játékban. A rajongók egy része hevesen reagált, de a Gearbox egy megoldással állt elő: harci radar kerül a játékba, ami alapértelmezetten ki lesz kapcsolva. Eközben a játék különféle segédfunkciókat is kínál: a dróntárs képes „megrajzolni” az útvonalat, az iránytű pedig nemcsak a célokat, hanem azok magasságát is jelzi – ami a hagyományos minitérképeknél gyakran gyenge pont.

Amikor a stúdió legutóbbi bemutatóján újra szóba került a témakör, a kezelőfelületért felelős csapat és a kreatív igazgató közösen döntött úgy, hogy harci radar is jár a játékosoknak – azoknak, akik ezt különösen fontosnak érezték.

„A Borderlands 4 sokkal nagyobb és zökkenőmentesebb, mint eddig bármelyik játékunk. A fő küldetések és a rengeteg mellékküldetés gyakran túlnyúlik egy egyszerű minitérkép hatókörén. Ezért fektettünk többet a nagy térképbe, hogy gyorsabb, hasznosabb és jobb legyen. Fejlesztettük az iránytűt és az EchoBot drónt is. Akik hiányolták a harci radart, nem tévedtek. Jól boldogultunk az iránytűvel, de a harc mindig az érzésről szól. Megkövetelhetjük-e mindenkitől, hogy csak az iránytű alapján tájékozódjon?” – mondta Randy Pitchford.

A lenti előzetes bemutatja a Timekeeper könyörtelen uralmát, beleértve a Bolt nevű kibernetikus implantátum beültetését, amelyet a gerincbe ültetnek, és amivel az emberek feletti kontrollt gyakorolják. Nem sokkal a Vault Hunterek kényszerleszállása után letartóztatják őket, és beléjük ültetik ezt az eszközt, amivel csapdába esnek a Kairos bolygón.

Timekeeper és rendje Dominion Cityből, az áthatolhatatlan erődvárosból uralkodik. Amikor az Elpis pályára áll Kairos fölött, és kataklizmikus pusztítást hoz, Timekeeper lezárja a várost, és parancsnokait küldi a válság kezelésére. Miközben a nép lázadni kezd, a Claptrap nevű gép önjelöltként szervezi meg a Crimson Resistance-t, és új újoncokat keres a Vault Hunterek személyében.

A Borderlands 4 egy totális káoszba torkolló looter shooter: fegyverek milliárdjai, őrült ellenségek, intenzív kooperatív élmény és végtelen loot. Járjuk be Kairos veszélyes világát a négy új Vault Hunter egyikeként, és lázadjuk fel a diktátor Timekeeper ellen! Új mozgásmechanikák – dupla ugrás, siklás, kitérés, kapaszkodás – teszik még élvezetesebbé az akciót. Harcolhatunk egyedül vagy három másik játékossal ebben a gigantikus sci-fi kalandban, mely tele van emlékezetes karakterekkel, lüktető főellenfelekkel és szabadon bejárható pályákkal.

A Borderlands 4 megjelenési dátuma: szeptember 12. Elérhető lesz PlayStation 5-re, Xbox Series-re és PC-re. A Nintendo Switch 2 változat az év későbbi szakaszában érkezik.

Forrás: PCGamer, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)