Grounded 2: kevesebb, de nagyobb tartalmi frissítés a korai hozzáférésben!

Az Obsidian Entertainment nem akar sok, kisebb frissítést adni a Grounded folytatásához, amíg az az early access időszakban van.

 

Az Obsidian a Grounded 2 jövő havi megjelenésével felrázza korai hozzáférési stratégiáját. Az első rész megjelenésekor megszokott havi mikrofrissítések helyett a stúdió úgy döntött, hogy inkább négy-öt havonta lesznek ilyen frissítések. Erről Chris Parker, a játék rendezője a GamesRadar interjújában beszélt:

„Amikor a Grounded 1 korai hozzáférésű változatával kezdtük, majdnem havi frissítésekkel próbálkoztunk. Ez nagy gondot jelentett, és nem működött. Nem tette boldoggá a közösséget és a csapatot sem. Ezért több időt igénylő, tartalmasabb frissítéseket tervezünk, amelyek a négy-öt hónapos tartományba esnek. Ez sokkal inkább azt fogja utánozni, ami az Obsidian stratégiája volt később az első Grounded korai hozzáférésű fejlesztési ciklusában, amikor a csapat egy hatalmas darabot hozott ki az udvar bármelyik területéről teljesen új lényekkel, páncélokkal, új felszereléssel, új mechanikákkal, vagy bármi mással.”

Parker azt is elmondta, hogy a Grounded 2 több követhető történetszálat fog tartalmazni. A csapat szeretné megőrizni az első játék szórakoztató túlélő-építő élményét, de narratív keretet is akarnak mellé adni. Mivel az Obsidian inkább történetközpontú RPG-iről híres, mintsem crafting sandbox játékairól, van esély arra, hogy ez sikerülni fog.

A Grounded 2-t az Xbox Game Showcase-en jelentette be az Xbox Game Studios és az Obsidian Entertainment. A játék július 29-én jelenik meg korai hozzáférésben Xbox Series és PC platformon (utóbbi a Microsoft Store-on lesz elérhető). A Game Pass kínálatában is szerepel majd, és a korai hozzáférés idején 30 dollárért (~12 ezer forintért) vásárolható meg.

Forrás: PCGamer, GamesRadar

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)