Sonic Adventure: ne is bizakodjunk remasterekben és remake-ekben!

Iizuka Takashi, aki ma már a Sonic Teamet vezeti, kijelentette, hogy a rajongók ne számítsanak a két Dreamcast-sláger bárminemű modernizációjára.

 

Az 1998-ban megjelent Sonic Adventure, illetve a 2001-es folytatás a SEGA kabalafigurájának két legnépszerűbb 3D-s kalandjátéka, részben annak köszönhetően, hogy elsőként vezettek be nyílt világú elemeket a sorozatban. A Shack News-nak adott interjúban Iizuka Takashit – aki mindkét játék rendezője volt – arról kérdezték, hogy van-e esély a sorozat remake-jeire vagy remastereire, de ő inkább új címekre fókuszálna.

„Igazán nagyra értékelem mindazokat, akik szeretik a Sonic Adventure sorozatot, de ha belegondolok, hogy mekkora költsége lenne, hogy azt a játékot a modern játékközönség elvárásainak megfelelően hozzuk, azt hiszem, ez körülbelül ugyanannyi időt és energiát emésztene fel mint egy új cím elkészítése. Szóval egy részem azt gondolja, hogy talán csak egy vadonatúj címet kellene készítenem, és ezért nincsenek jelenleg tervek,” mondta Iizuka.

A VGC már 2022-ben is megkérdezte Iizukát, lenne-e kedve egy Sonic Adventure 3 készítéséhez. Akkor elmondta, hogy bár szerinte érdekes lenne ezt felfedezni, jelenleg nincsenek ilyen tervek. „A jövőben, igen, a Sonic Adventure 3 ott van mint egy ötlet, amit egy bizonyos ponton talán jó lenne felfedezni, de ez nem része a tervnek, és nem is ez az, amit én csinálok. Most minden a Frontiersről szól, és jelenleg nincsenek terveink a Sonic Adventure 3-mal kapcsolatban. Csak szeretném tisztázni mindenkivel! De igen, mint olyan valaki, aki a Sonic Adventure 1 és 2-t készítette, ez a fejemben van mint valami ötlet, amin esetleg elgondolkodhatnék a jövőben,” mondta Iizuka.

Úgy tűnik tehát, hogy kevés esély van arra, hogy a Sonic Adventure sorozat akár remake, akár új rész formájában folytatódjon. Mára mindkét játék kissé elavultnak számít, és bizonyos technikai hiányosságok miatt nem egyszerű róluk pozitívumként beszélni.

Forrás: VGC, Shack News

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)