Hideo Kojima most először mondta ki nyíltan, miért tart a mesterséges intelligencia térnyerésétől: szerinte nem a technológia fejlődése a gond, hanem az, hogy észrevétlenül előre meghatározott életmód felé sodródunk. Kojima szkeptikus az MI-vel szemben, és olyan gondolatot osztott meg, amire eddig kevesen gondoltak.
A mesterséges intelligencia minden iparágban elképesztő tempóban fejlődik, így a videojátékok rendkívül kreatív világában is. A generatív MI azt ígéri, hogy képes teljes környezeteket, karaktereket és világokat alkotni, vagyis éppen azt a fajta alkotói szabadságot ígéri, amivel olyan legendás fejlesztők dolgoznak, mint Hideo Kojima, a Death Stranding 2 és a Metal Gear Solid atyja.
Kojima a japán Denfaminicogamernek adott interjújában beszélt többek között az MI-ről is. A japán kreatív elég komoly aggodalmakat fogalmazott meg a technológia társadalmi hatásairól: „Nem vagyok ellensége a technológiának, de például a telefonom MI-je mindenfélét elém tol. Ez sem tetszik. Az aggaszt, hogy túlzott online jelenlét mellett észrevétlenül előre meghatározott életmód felé sodródunk.”
Kojima tovább árnyalta a nézőpontját: szerinte nem is az „összekapcsoltság” önmagában a baj, hanem az, hogy ezek a kapcsolatok hogyan befolyásolják a döntéseinket. Ugyanakkor hisz abban, hogy az internet és az MI nélkülözhetetlen – csak nem szabad hagyni, hogy ezek irányítsanak minket. „Nem gondolom, hogy most le kellene mondanunk az internetről. Nagyon kényelmes. A COVID-19-járványt is szerintem az internetnek köszönhetően éltük túl. De az már veszélyes, ha túlságosan függünk tőle.” (forrás: PC Gamer)
Kojima a „fizikai” élmények erejéről
„El lehet menni a metaverzumban is Hawaiira, de ez össze sem hasonlítható azzal, amikor tényleg ott vagy. Előbb a reptérre mész, aztán felszállsz a gépre, és amikor megérkezel, ott vannak az illatok és a hőmérséklet – ezt csak ott lehet átélni. Ezek az élmények teszik színesebbé az életemet, és nem akarom elveszíteni őket.” – fejezi be Kojima gondolatait arról, miért fontos a fizikai jelenlét a digitális világ és az MI robbanásszerű fejlődése közepette.
Forrás: 3djuegos



