Nem kell aggódni, az Xbox egyik legnagyobb nyílt világú játéka még jó darabig nem búcsúzik, ám a legjobban várt funkciót fizetős fal mögé zárják. Tegnap megerősítették: a Sea of Thieves végre bevezeti a privát szervereket – de csak prémium előfizetés mellett lesz elérhető.
A brit Rare stúdió idén júliusban nem épp a legjobb okokból került a figyelem középpontjába. Az Xbox Game Studios csapatát a hónap elején súlyos leépítések és projektleállítások sújtották a Microsoft döntése nyomán – emiatt például az Everwild is elkaszálásra került. Sokan attól tartottak, hogy mindez a kalózos open world, a Sea of Thieves jövőjét is veszélybe sodorja, ezért a fejlesztők gyorsan összetrombitálták a rajongókat egy eseményre, ahol minden fontos változásról és újdonságról beszámoltak. Bár konkrét részleteket még nem árultak el, Rare pozitív hírekkel is szolgált, például a testreszabható szerverek ígéretével, illetve azzal, hogy a játékot továbbra is bővíteni szeretnék – ám kevésbé örömteli dolog is előkerült: a kívánt funkciót egy új előfizetéses modell mögé rejtik.
Custom Seas: a privát szerverek csak előfizetésért cserébe lesznek elérhetők
A legnagyobb újdonság kétségtelenül a Custom Seas, vagyis a személyre szabható szerverrendszer, amely 2026-ban érkezik, de csak prémium előfizetéssel lesz hozzáférhető – a pontos ár és megjelenés még nem ismert. Ennek köszönhetően a játékosok végre saját, privát világokat hozhatnak létre a Sea of Thieves-ben. A Rare szerint ez egy „erőteljes, de könnyen használható eszköztár”, amely a kreativitást teljesen a közösség kezébe adja.
Ha jobban megnézzük a custom szervereket: a felhasználók szinte minden fontos játékelemhez hozzányúlhatnak, például az időjáráshoz, az ellenfelek nehézségi szintjéhez, vagy akár a hajónkénti játékoslétszámhoz (akár 16 kalóz is lehet egy szkúnereken). Tárgyakat, ellenfeleket, helyszíneket is saját belátás szerint generálhatunk, és bekerül egy filmes eszközökkel felszerelt fotómód is – pont olyannal, amilyet a Rare videós csapata is használ. Mindez események, tematikus játékok vagy akár egyedi történetek szerkesztését is lehetővé teszi.
Ez az egész kezdeményezés egy nagyobb stratégiába illeszkedik, amelynek célja, hogy a Rare még közelebb hozza a játékosokat a fejlesztéshez. Többek között eltörölték az Insider program titoktartási szerződését is, így mostantól bárki szabadon streamelheti vagy véleményezheti a tesztverziókat. Emellett elindul egy „Seasonal Big Listen” felmérés, ahol a játékosok minden részletről – teljesítmény, csalás elleni védelem, hibák és egyebek – visszajelzést adhatnak.
A Sea of Thieves évadjai is átalakulnak – több tartalom, új tempó
A fejlesztőcsapat átdolgozta a szezonrendszert is, hogy folyamatosabb, kiszámíthatóbb tartalmat kínáljon. Mostantól minden három hónapos szezon egy új világbevezetővel kezdődik, a második hónapban egy nagy narratív eseménnyel folytatódik, a végén pedig sandbox tartalom-élesztés következik. Ez a váltás ugyan ideiglenes szünetet jelent a közösségi eseményekben, de a Rare megerősítette: a Community Weekend a 17. szezonban visszatér, hogy megünnepeljék a stúdió 40. születésnapját.
Végül a Custom Seas kikerül a szokásos szezonális fejlesztési rendszerből, és egy külön csapat fogja felügyelni a játék univerzumát kibővítő projektként. A Rare célja, hogy ez a funkció élő, folyamatosan fejlődő rendszer legyen, és a fizetős modell ezt biztosíthatja. „Ez olyan, mintha a világ kulcsait a játékosoknak adnánk” – fogalmazott a stúdió. Vagyis tényleg: képzeljünk el egy határok nélküli Sea of Thieves-t!
Forrás: 3djuegos



