Aaron Keller szerint jót tesz a Blizzard játékának a NetEase sikere, hiszen így nem kényelmesedhetnek el rivális hiányában.
A Marvel Rivals és az Overwatch 2 az előbbi kezdete óta összefonódik. A NetEase játéka meggyőzte a közönséget, és nagy sikerrel jelent meg, ugyanis a rajtkor több mint 400 ezer játékosa volt. Az Overwatch 2 eközben némileg visszaesett és lassabb szezont produkált, de egy nagyon lenyűgöző perkfrissítéssel és az új Stadium-móddal ismét relevánssá tudta tenni magát. Az időzítés, hogy ezek a frissítések olyan közel voltak a Marvel Rivals megjelenéséhez és sikeréhez, sokakat arra engedett következtetni, hogy ez valójában egy közvetlen válasz volt erre. De úgy tűnik, egyáltalán nem ez a helyzet, legalábbis az Overwatch 2 rendezője, Aaron Keller szerint nem.
„Nagyon sok mindent csináltunk idén a perkektől kezdve a Stadiumon át a pályaszavazásig. Teljes hősbanokat csináltunk, és az összes hős, akit kiadunk, már több mint egy éve készült; a játék új stratégiájának részeként, hogy legyen egy nagy éves évkezdetünk. Úgy gondolom, hogy a verseny egészséges. Arra kényszeríti az embereket, hogy többet újítsanak, és mindig a legjobbat hozzák ki magukból, de nem hiszem, hogy amit most az Overwatch 2-ben látsz, az a Marvel Rivalsra adott válasz,” mondta Keller.
Sok mindent, amit a Stadiumban látunk, már évekkel korábban megmutattak. Az olyan egyéni erőket (pl. Soldier 76 gyógyító pylonja, amely futás közben követni tudta őt) valójában a 2021-es BlizzConon mutatták be először a fejlődési és tehetségrendszerrel együtt a beígért PvE frissítés részeként. Kétségtelen, hogy miután ezt a módot halottnak nyilvánították, a fejlesztők elkezdtek elmélkedni a tartalom újracsomagolásának módjain, ami végül az új Stadium módhoz vezetett.
Nagy volt a nyomás a Blizzardon, hogy miképp reagál a cég a Marvel Rivals által támasztott kihívásra. Nehéz lehet figyelmen kívül hagyni ezt a fajta légkört és elvárásokat, miközben új tartalmakon dolgozol, de a munka nem légüres térben zajlott. Függetlenül attól, hogy a Rivals óta megjelent tartalmak a sikerre válaszul jelentek-e meg, mégis talán ez volt az Overwatch 2 történetének legjobb éve.
Végre jött egy hatalmas frissítés egy teljesen új önálló móddal, a Stadiummal, és minden szezon egy rakás új fantasztikus tartalmat hozott (perkek, hősök, pályák egyaránt).
Forrás: PCGamer



