A Ubisoft vezérigazgatója sincsen túlzottan fogyasztóbarát állásponton a játékaik megőrzésével kapcsolatban.
A Ubisoftot egy nemrégiben tartott részvényesi gyűlésen szembesítették a Stop Killing Games kezdeményezéssel, amely olyan szabályozást követel, amely megakadályozná, hogy a modern játékokat a támogatás megszűnése után elérhetetlenné tegyék. A kezdeményezés azt szeretné elérni, hogy a törvényhozók olyan jogszabályt hozzanak, amely megakadályozza a kiadókat abban, hogy „megsemmisíthessék” a fogyasztóknak eladott játékokat. A mozgalmat részben a Ubisoft The Crew című játékának tavalyi leállítása motiválta. A The Crew leállítása komoly felháborodást váltott ki a játékosok körében – beleértve jogi lépéseket is –, és végül a Ubisoft bejelentette, hogy offline módokat tervez a The Crew 2-höz és a The Crew: Motorfesthez.
A Game File beszámolója szerint Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója egy „agresszív kérdezővel” találta szemben magát, aki a Stop Killing Games mozgalomról faggatta. A The Crew kapcsán Guillemot elmondta, hogy a Ubisoft tavaly szeptemberben kéthetes akciót indított, amelynek keretében a folytatást mindössze 1 euróért kínálták több online piactéren, és azt is bejelentette, hogy a jövőben offline elérhetővé teszik a játékot.
„Ami a petíciót illeti, mi egy piacon működünk. Amikor kiadunk egy játékot, akkor rengeteg támogatást nyújtunk. Számos szolgáltatást is biztosítunk annak érdekében, hogy a játék elérhető és játszható maradjon a nap 24 órájában. Tájékoztatást nyújtunk a játékkal kapcsolatban, és arról, hogy a játék meddig játszható. A játékosokat és a vásárlókat pedig előre figyelmeztetjük, hogy a játék idővel megszűnhet. Ez egy olyan kérdés, amivel foglalkoztunk, de ez a fajta probléma nem csak a Ubisoftra jellemző. Minden játékkiadó szembesül ezzel a problémával. Szolgáltatást nyújtanak, de semmi sincs kőbe vésve, és egy bizonyos ponton a szolgáltatás megszűnhet. Semmi sem örökkévaló. Mi pedig mindent megteszünk azért, hogy minden játékos és vásárló számára jól menjenek a dolgok, mert nyilvánvalóan nem tarthat örökké minden játék támogatása.
Ez egy olyan kérdés, amin dolgozunk. Ez olyasvalami, amin az iparág egésze dolgozik, hogy minimalizáljuk a játékosokra gyakorolt hatást. De nyilvánvaló, hogy ezt is figyelembe kell venni. Egy szoftvernek ha van egy szolgáltatási komponense, akkor az megszűnhet, mert a szoftver idővel elavulttá válhat. Sok eszköz 10-15 év alatt elavul és már nem állnak rendelkezésre. Ezért adunk ki új verziót. Így van a második verzió, majd a harmadik verzió. De nyilvánvalóan ez egy messzemenő probléma, és dolgozunk rajta,” mondta Guillemot.
A helyzetüket tovább rontja a Denuvo DRM használata is, amit a francia kiadó szinte soha nem távolít el a játékaiból.



