Jason Momoa fia a Dűne 3 főszereplői között – de sokan szkeptikusak!

MOZI HÍREK – Jason Momoa büszke apaként ünnepelte fiát, Nakoa-Wolfot, aki a Dűne: Harmadik rész egyik kulcsszerepét kapta, és ezzel együtt debütál a vásznon apja mellett Denis Villeneuve sci-fi eposzában.

 

Jason Momoa igazi büszkeséggel jelent meg legújabb Apple TV+ sorozatának premierjén, amelyet már most a Trónok harcához hasonlítanak, és elárulta, hogy fia, Nakoa-Wolf, a Dűne 3-ban debütál a filmvásznon. Először játszanak majd együtt, Jason pedig ismét visszatér Duncan Idaho szerepébe – a karakter a Frank Herbert-klasszikus első filmváltozatában hősi halált halt. Júniusban jött a hír, hogy Nakoa-Wolf is csatlakozott a stábhoz, Leto II-t alakítja, Paul Atreides és Chani ikergyermekei egyikét, míg Ida Brooke Ghanimát játssza. A két fiatal színész az Atreides-dinasztia következő generációját testesíti meg, akik a harmadik rész középpontjába kerülnek.

Jason Momoa és Lisa Bonet tinédzser fia komoly kihívás előtt áll – legalábbis apja szerint. „Most fogja megtapasztalni az élet kemény oldalát – először dolgozik igazi munkahelyen. De mindent magának köszönhet. Nem segítettem neki, magától érte el, és ezért büszke vagyok rá.” – mondta Momoa, hangsúlyozva, hogy fia a tehetségével érdemelte ki a szerepet, nem családi kapcsolatokkal. Nakoa-Wolf önbizalmát is méltatta: „Azt akarod, hogy a gyerekeid jobbak legyenek nálad, és őszintén, úgy érzem, ő már most az. 16 évesen olyasmire képes, amit én akkor még nem tudtam volna. 19 évesen a Baywatchban bénáztam, ő meg Denis Villeneuve-vel dolgozik. Úgy neveltük, hogy szeresse önmagát és legyen magabiztos – és pontosan ilyen lett.”

A Dűne: Harmadik rész Frank Herbert második könyvét, a Dűne Messiását dolgozza fel, amely tizenkét évvel az eredeti események után játszódik. A film is várhatóan ezt a nagy időugrást követi majd, Paul Atreides uralkodásának következő fejezetét mutatva be. Ha Villeneuve hű marad a forráshoz, Duncan Idaho kulcsszerepet kaphat a trilógia zárásában, annak ellenére, hogy az első részben meghalt, a másodikban pedig nem szerepelt.

 

Dűne 3 szereplőgárda: ismerős arcok és új riválisok

 

A Jason és Nakoa-Wolf Momoa páros mellett a Dűne: Harmadik rész stábja idén is igazi sztárparádé lesz. Timothée Chalamet visszatér Paul Atreides szerepében, a pletykák szerint karaktere új irányt vesz, Zendaya újra Chani lesz. Anya Taylor-Joy ismét Alia Atreidest alakítja, és a főbb szereplők – Javier Bardem (Stilgar), Charlotte Rampling (Gaius Helen Mohiam), Rebecca Ferguson (Lady Jessica), Josh Brolin (Gurney Halleck) és Christopher Walken (Shaddam IV) – szintén visszatérnek.

A legnagyobb újdonság, hogy Robert Pattinson is feltűnik, várhatóan Scytale, a titokzatos Bene Tleilax arcváltó szerepében. Ő lesz az egyik fő intrikus, aki Paul Atreides ellen szervez összeesküvést – Pattinson így Gotham hőse után Arrakis sötét világában, immár antagonistaként tűnik fel. A karakter először a Dűne Messiás regényben szerepelt, és a rajongók szerint az univerzum egyik legemlékezetesebb gonosza, hasonlóan Feyd-Rautha Harkonnenhez, akit a második filmben Austin Butler alakított.

Forrás: ExtraTV

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.