SOROZATKRITIKA – Mark L. Smith (A vadnyugat születése) és Elle Smith közös ötleteként készült, hatrészes Vad természet egy gyilkossági ügyet követ nyomon a híres amerikai nemzeti parkban. A Netflix Vad természet című sorozatának első jelenetében Eric Bana alakítja Kyle Turnert, aki lóháton érkezik egy kulcsfontosságú bűntény helyszínére, arcán kemény, borostás kifejezéssel, testtartása feszes a Brit Columbiában forgatott, Yosemite Nemzeti Parknak álcázott táj hátterében. Egyik parkőr, a szarkazmust vegyítő tisztelettel, Gary kurva Cooperként emlegeti Turnert, ami rögtön világossá teszi, hogy Mark L. Smith és Elle Smith alkotói milyen szintű westernes életérzést szeretnének közvetíteni.

Annak ellenére, hogy a forgatás szinte teljes egészében Kanadában zajlott, az elhallgatott ausztrál főszereplővel (és új-zélandi mentort is szerepeltetve), a Vad természet mindenáron az amerikai western nosztalgiát kívánja megragadni, egyértelműen célozva azokra a nézőkre, akik a Yellowstone és spin-offjai révén megszállottjai lettek a vidéki Amerika romantikájának. A Netflix ugyan limitált sorozatként hirdeti, de a Vad természetet semmi sem teszi valóban lezárttá. Ez a fajta feszes – néha túl feszes – hatrészes, nagyívű hangulatú thriller ugyanúgy szólhat az Utolsó befutók, Reacher vagy a Megoldatlan ügyek osztálya rajongóinak, mint azoknak, akik az A törvény nevében szerkezetét kedvelik, de kevesebb filozófiai elmélkedésre vágynak.

A sorozat már az első percekben megragadó nyitánnyal indít: két ismeretlen hegymászó épp az El Capitan falán kapaszkodik, amikor egy nő holtteste zuhan le a magasból, majdnem a mélybe rántva mindhármukat – és mindenképpen komoly szédülést okozva az érzékenyebb nézőknek, még ha a látvány jelentős része egyértelműen CGI vagy kompozit munka is.

Ez az ügy Turnernél landol. Ő a Nemzeti Park Szolgálat Különleges Nyomozói Osztályának speciális ügynöke, aki hosszú évek óta dolgozik ezen a területen, egy feltételezhetően rövid FBI-karrier után. Turner nem biztos benne, de úgy gondolja, hogy felismeri a halott nőt, akinek testén rejtélyes jelek találhatók: egy aranyszínű „X” tetoválás és olyan sebek, melyek akár állati támadásra is utalhatnak. Az első jelenetben felvázolt számos apróság a későbbiekben nem mind nyer magyarázatot, de valószínűleg a néző addigra már el is felejti őket – a sorozat készítői pedig nem bánják, ha így lesz.

Turner olyan megfigyelőképességgel rendelkezik, mint minden elit Prestige TV-s nyomozó zseni, és a személyiségét erősen meghatározza egy viszonylag friss magánéleti trauma – ahogy a műfaj legtöbb főhősét is. Mivel ilyen „zsenialitással” áldották meg, nem igazán viseli el a középszerűséget, ami elsőre konfliktusokat szül közte és Naya (Lily Santiago), az egyedülálló anyuka parkőr között, akit Los Angelesből helyeztek ide és most, vonakodva, Turnert kell segítenie.

Turner múltbéli tragédiája, valamint egy alkoholprobléma (amelynek súlyosságát a sorozat maga sem tudja eldönteni), állandó aggodalmat kelt a régi apafiguraként jelen lévő Paul Souter (Sam Neill), a park valószínűsíthető vezetője, és Turner ex-felesége, Jill (Rosemarie DeWitt) részéről, aki új férjéhez, Scotthoz (Josh Randall) ment hozzá, egy olyan férfihoz, aki annyira átlagos, hogy nem is emlékszel rá, ha épp nincs Jill mellett.

Múltbéli szálak és túlbonyolított cselekmény

A véletlenek furcsa összjátéka révén a halott nő ügye összekapcsolódik egy régi eltűnési esettel Turner múltjából – amit azért nem érdemes összetéveszteni egy másik, szintén Turnerhez kötődő múltbéli eltűnéssel, ami szintén felszínre kerül a történet során. Mindez egy olyan megoldáshoz vezet, amely túlságosan is rendezettnek tűnik, és csak rámutat arra, hogy a sorozatban egyszerűen túl kevés karakter van ahhoz, hogy bonyolultabb, összetettebb gyanúsítások vagy fordulatok szülessenek.

A Vad természet eleinte mintha komplexitás irányába indulna. Amikor Turner megérkezik az első bűntény helyszínére, a szereplők között van némi expozíciós beszélgetés a joghatóságról – én magam is kíváncsi voltam, hogyan néz ki a rangerek, a helyi hatóságok, a parkvezetés és az ISB közötti hierarchia, és mik a speciális nehézségei egy nemzeti parkon belüli gyilkossági ügy felderítésének.

Korán vannak arra utaló jelek, hogy a sorozat akár foglalkozhatna is azzal a munkaerőhiánnyal, amit a National Park Service létszámleépítése okozott, miután a jelenlegi adminisztráció alatt a személyzet negyedét elbocsátották. Felmerül a kérdés: vajon a Vad természet lesz az első olyan sorozat, amely bemutatja a DOGE elbocsátások sötét oldalát? Vagy inkább azt választja, hogy ünnepli a természetvédelem fontosságát, vagy egyenesen felesleges pazarlásnak bélyegzi az egész rendszert? A válasz nagyjából mindenre: nem, egyik sem történik meg.

Személy szerint odavagyok azokért a klasszikus krimikért, amik szokatlan helyszínen játszódnak – és időnként a Vad természet is ki tudja használni, hogy papíron a Yosemite-ben járunk: például egy műfajilag elvárt lepukkant kocsma helyett egy turistalodge tűnik fel, vagy az a gondolat, hogy a természetvédelmi terület akkora és annyira feltérképezetlen, hogy a betolakodók teljesen észrevétlenül élhetnek, vagy az emberek rendszeresen, különösebb nyom nélkül tűnnek el.

Összességében azonban a joghatósági viszályok elenyésznek, a földrajzi kiterjedés furcsán korlátozott marad, és egyre zavaróbb, hogy bármilyen szép is a környezet, a legtöbb jelenet ugyanazon a két-három, képeslapra kívánkozó helyszínen játszódik. Ahelyett, hogy a sorozat ténylegesen élne a hely adottságaival, ez a kulcsfontosságú elem végül kevesebb szerepet kap, mint például a Spectrum és a Paramount+ által készített, egyébként sem túl emlékezetes Joe Pickett, ami egy wyomingi vadőrről szól, aki a Yellowstone peremén (szintén kanadai tájakon) próbál bűneseteket felgöngyölíteni.

Elvesztegetett lehetőségek és klisék

Ez a sorozat olyan témákkal indul, amelyekben ott rejlik az aktualitás, de ezek végül kiaknázatlanul maradnak, helyette beéri azzal, hogy elmesél egy közepesen szórakoztató, ám szinte végig közhelyes krimit. Turner tragikus háttere – amit meglepetésként kezelnek, szóval most én is csak ködösítek –, Wilson Bethel ex-mesterlövészből lett állatbefogó karaktere, vagy a sokadik alkalommal eljátszott „halott személy arca kell a telefon feloldásához” poén: a Vad természet inkább választja az egyszerű, rövidebb utat, mint a valódi tartalmat.

Mindezek ellenére a sorozat tempója lendületes – a gyors megoldások ezt eredményezik –, és Bana, valamint Santiago személyében éppen azt a páros dinamikát hozza, amit az ilyen műfajú sorozatok mindig keresnek. Bana kemény, határozott, kellően tapasztalt főszereplő, de sosem viszi túlzásba az érzelmi szenvedést, így a Vad természet nem lesz karakterdráma, inkább egy klasszikus „ki a gyilkos?” típusú történet. Santiago naiv bájjal és jól eltalált szarkazmussal ellensúlyozza őt, némi humort csempészve a történetbe – amit elsőre nehezen nézne ki az ember Mark L. Smith, az A visszatérő és az A vadnyugat születése sötétebb múltjából.

Sam Neill és Rosemarie DeWitt karakterei háttérbe szorulnak, de amikor mégis feltűnnek, kellemes melegséget hoznak a történetbe – még akkor is, ha néha elég erőltetett módon sodorják őket a középpontba, például amikor Jill gyerekvigyázónak áll Naya gyerekéhez, minden logika nélkül. A részben kihasználatlan mellékszereplők (Raoul Max Trujillo, JD Pardo, Alexandra Castillo) szintén felvillantják, hogy akár többet is ki lehetett volna hozni ebből a gárdából.

A fináléig – leginkább Bana és Santiago játékának, valamint a szokatlan díszletnek köszönhetően – sikerül fenntartani a figyelmet, sőt, a végén az az érzésünk támad, amit mostanában ritkán: elfért volna itt még egy-két epizód is. Lehet, hogy a Netflixnek sem kéne ragaszkodnia a „limitált sorozat” címkéhez.

-Herpai Gergely „BadSector”-