Jó hír, ha vártad már a soulslike nyílt világot, mert a demót kipróbálók több mint 90%-a már most odavan érte. A Team Ninja közzétette a Nioh 3 demó tapasztalatait, és az eredmények magukért beszélnek.
A PlayStation State of Play egyik meglepetése volt a Nioh 3 bejelentése – pontos dátum még nincs, de az biztos, hogy a Team Ninja nem lassít, sőt, a Koei Tecmo vezetése és a rajongók is elégedettek az eddigi eredményekkel. A Team Ninja szerint a Nioh 3 demójában a válaszadók 90,9%-a nyilatkozott pozitívan, tehát jó úton haladnak.
A kérdőív a PS5-ös demóval együtt futott június 4. és 18. között, két különböző harcstílussal (szamuráj és ninja), és kifejezetten arra ment rá, hogy az open world mennyire tudja megtartani a sorozat pörgős, kihívást jelentő hangulatát – úgy tűnik, ez sikerült is. Bár a kérdőív már lezárult, a stúdió szerint az összegyűjtött visszajelzéseket aktívan felhasználják a végleges játék fejlesztéséhez.
Nioh 3: nyílt világ és harc – a visszajelzések alapján jó úton járnak
A 90,9%-os elégedettség a játékmenetre, a világ felfedezésére és a két harcstílusra is vonatkozik. A demóban szabadon lehetett váltani a szamuráj és ninja mód között, stratégiát igazítva az összecsapásokhoz. Az új open world mechanika is tesztelhető volt, ami újdonság az eddigi, lineárisabb részekhez képest.
A stúdió szerint ez a magas arány azt jelzi, hogy sikerült megtalálni az egyensúlyt az újítás és az eredeti sorozat szelleme között. A demó limitált tartalommal ment, de célzottan a harcrendszer, a rendszer-mélység és az open world hangulat visszajelzéseit gyűjtötték. A stúdió weboldalán és magában a demóban lehetett beküldeni a véleményeket.
Az utóbbi belső tesztek azt is megerősítették, hogy a teljes Nioh 3 jelentős javításokkal készül, amelyeket a visszajelzések alapján építenek be. A végleges verzió jelenleg 2026 elejére várható, fejlesztett harcrendszerrel, új térképekkel, a közösség érdeklődésére szabott narratívával és még több tartalommal.
Forrás: 3djuegos



