Nintendo Switch 2: technikai korlátokkal küszködnek a belső fejlesztések? [VIDEO]

Álllíólag a hardver lehetőségeit a platformra készülő belső fejlesztésű (first-party) címek nem használják ki még teljes mértékben.

 

A Digital Foundry szerkesztői a heti podcastjükben arról beszéltek, hogy a Nintendo Switch 2 első generációs játékai (Mario Kart World, Donkey Kong Bananza) miért nem használják az Nvidia DLSS felskálázóját. Helyette az alacsonyabb színvonalú AMD FSR 1 megoldást választották. Bár nem lehet egyértelműen kijelenteni, de a szerkesztők úgy vélik, hogy ennek hátterében enginekorlátozások állhatnak, mivel ezeket a játékokat működtető motorok például nem támogatják az Nvidia DLSS által igényelt mozgásvektorokat. Engine-szintű támogatás nélkül a felskálázó implementálása sok munkát igényelne, amit a nagy N valamilyen okból nem akart megtenni.

A technikai korlát azonban nem feltétlenül az egyetlen ok, amiért a Nintendo új konzoljának első nagyobb saját játékai nem használják az Nvidia DLSS-t, mivel a művészeti irányzat is szerepet játszhat ebben. A nagy N játékai általában rajzfilmszerű grafikával rendelkeznek, amelyekben nincsenek bonyolult formák vagy minták, így még ha az élek nem is simák, azért nem is olyan rosszak, ami csökkenti az antialiasing és a felskálázás szükségességét. A Mario Kart World tökéletes példa erre, mivel a játék ezek nélkül is remekül néz ki (és jól is fut).

Ennek ellenére jó esély van arra, hogy végül a first-party játékok is használni fogják az Nvidia DLSS-t, ami nem csak a Nintendo Switch 2 Welcome Tour-ban szerepel, hanem a japán cég aktívan együttműködött az Nvidiával, hogy a rendszerben a felskálázó használatához szükséges hardvert beépítsék, így egyértelműen felismerték annak értékét. Remélhetőleg nem kell sokáig várni, hogy használni tudják, mivel például a Donkey Kong Bananzához hasonló játék egyértelműen profitált volna belőle, tekintve az AMD FSR 1 által biztosított képminőséget.

Úgyhogy a japán cégnek a fejlesztői oldalon is next-gen lépést kell tenniük. A hardver, amire fejlesztenek, javult, de ehhez a szoftverkörnyezet frissítése is illene.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)